A Rebbe elit csapata

Londonban születtem és nevelkedtem. A Londoni Egyetemen szereztem jogi diplomát, de 1959-re megcsömörlöttem, és úgy döntöttem, hogy a zsidó oktatásban helyezkedem el. Ekkor ismerkedtem meg a Chábád-Lubavics mozgalommal.

A következő évben, a lu­ba­vicsi barátaim ösztönzésére, New Yorkba utaztam, hogy megnézzem a Chábád jesivát, hátha nekem való lenne. Ekkor találkoztam először a Rebbével. Felejthetetlen élmény volt, amit nehéz szavakba önteni. Az igazi fordulópontot a következő találkozó jelentette a Rebbével.

Azt javasolta, hogy ne a zsidó oktatásban dolgozzam, hanem tegyem le az ügyvédi vizsgát. Azt mondta, hogy szeretne egy élcsapatot. Vallásos zsidókat akar látni tudományos és értelmiségi munkakörökben. „Fel szeretnék építeni egy olyan elitcsapatot, mely vallásos zsidókból áll, akik belülről képesek hatni a tudományos és értelmiségi pályán dolgozó zsidókra. Azt szeretném, hogy ezek a vallásos zsidók példaképpé váljanak, és megmutassák, hogy a zsidósághoz való ragaszkodás és a világi karrier nem zárja ki egymást” – mondta.

A Rebbe tudta, hogy elvégeztem a jogi egyetemet és csak az ügyvédi szakvizsgám volt hátra. Arra biztatott, hogy kezdjek el praktizálni és inspiráljak másokat is.

Felmértem, hogy milyen lehetőségeim lennének az Egyesült Államokban és Kanadában, de rájöttem, hogy Angliában lenne a legegyszerűbb letennem a vizsgát. A Rebbe azt mondta, hogy utazzak haza.

Így tehát, miután két évet tanultam a Chábád jesivában, visszatértem Londonba, és megkezdtem az ügyvéddé válás hosszú és nehéz folyamatát. Időközben megházasodtam, és családot alapítottam, a keresetem pedig nem volt elég. Írtam erről a Rebbének, aki azt válaszolta, hogy segít megszereznem egy ösztöndíjat. Ezzel a jövedelemmel már nem okozott gondot befejezni a tanulmányaimat, és hamarosan munkába tudtam állni. Ennyire fontos volt a Rebbe számára az elérendő cél.

Voltak nehéz pillanatok, amikor legszívesebben feladtam volna az ügyvédi munkát, például, amikor kecsegető üzleti lehetőségek kínálkoztak, de a Rebbe mindig emlékeztetett rá: „Nem, Önnek ezen a pályán kell maradnia. Önnek ez a küldetése az életben”.

Az utolsó alkalommal, amikor találkoztam a Rebbével, ezt mondta: „Ügyvéd lesz. Jó ügyvéd”. Ezzel áldott meg, majd átadott egy üveg vodkát. „Mivel érdemeltem ki egy egész üveget?” – kérdeztem. „Meg kell osztania a többi ügyvéddel, hogy mindannyian mondhassanak lechájimot!” – felelte.

Van még egy rövid történet, amit el szeretnék mondani.

Az az éjjel, amikor a Rebbe közölte, hogy mi a küldetésem, éppen a kidus leváná, az újhold megszentelésének ideje volt. Az ilyenkor mondott ima szövegének a része, hogy három emberre ráköszönünk: „Sálom áléchem – béke legyen veletek” és ők visszaköszönnek: „Áléchem hásálom – legyen veletek béke”.

Amikor a hászidok összegyűltek a szertartásra, egyszer csak a Rebbe hangját lehetett hallani: „Hol van Bernstein?  Elkezdtek keresni, majd amikor előkerültem, a Rebbe így szólt: „Sá­lom áléchem”. „Áléchem há­sá­lom” – feleltem. Ezután megkért, hogy álljak mellette a szertartás alatt. Erről azt mondták a hászidok, hogy ez szokatlan, sőt talán egyedülálló dolog. Nagy becsben is tartom az emlékét.

Vajon miért választott ki a Reb­be éppen engem? Azt hiszem, búcsúajándékot akart átadni ezzel és jó utat kívánni: menjek békével és teljesítsem be az életem küldetését. Nagyon nagyra értékeltem ezt a gesztusát.

Bentzion Bernstein

  • Küldés emailben

Fejezetek