A Rebbe, a fegyverszakértő

Antwerpenben születtem, de 1939-ben, mikor a nácik megszállták Belgiumot, családommal Franciaországba menekül­tünk. Nem sokkal ez után Fran­ciaország is elesett, s két ré­szre szakadt. Az ország egyik fele a nácik, a másik meg a francia Vi­chy-kormány irányítása alá ke­rült. Sikerült átszöknünk a meg­szállt zónából, a szabad zónába, Marseillesbe. 1940 Sávout ün­nepe után érkeztünk meg, és ki is alakítottuk gyorsan az új ott­honunkat egy kóser étterem és egy zsinagóga közelében. Eze­ket haszid zsidók vezették, akik csak úgy, mint a szüleim, Galíciából származtak. Akkoriban ez a kis zsinagóga volt az ottani zsi­dó élet központja, minden ott tör­tént.

Rengeteg menekült volt, és mind­egyik próbálta megtalálni el­veszett szeretteit, várva az új­ra­egye­sülésre. A másik mindenkit érintő szükség a különböző kon­zulátusokon megszerezhető papírok voltak. Az összes konzulátus Marseillesben volt, és az em­berek itt próbálták beszerezni azokat a papírokat, melyekkel re­ményeik szerint tovább utazhat­tak volna Spanyolországba, Portugáliába, vagy egy másik európai országba. Ez a kis zsinagóga minden délutáni és esti ima között úgy nézett ki mint egy piac, ahol az emberek információkat cse­réltek és segítettek egymásnak. Tizennyolc éves voltam, s minden délután négy és hét között nagyapámmal tanultam. Ak­kor és ott láttam életemben elő­ször ezt a figyelemre méltó fia­talembert. Emlékszem, hogy volt valami a  lényében, egyfajta fenség lengte körül. Divatos öl­tönyt viselt, elegáns nyakkendőt és finom kalapot, de a legfel­tűnőbb megjelenésében nagy fe­kete szakálla volt. Mindenkire mosolygott, és mindenkinek elő­re köszönt, ám máskülönben na­gyon csendes volt.

Míg mások folyamatosan beszélgettek, ő csendesen tanult egy félre eső sarokban. Egyik dél­után nagyapám azt mondta nekem: „Derítsd ki, ki ez az em­ber!” Elkezdtem mindenfelé kér­dezősködni, mígnem valaki mondta, hogy Schneersonnak hív­ják, majd valaki hozzátette: „Ő a lubavicsi rebbe veje.”

Egy idő után feltűnt, hogy mi­lyen sokat utazik Nizza és Mar­seilles között, habár egyszer
sem beszéltem vele. Nyolc hó­nappal később bejelentette a tanház közösségének, hogy Amerikába költözik, és jó ideig az volt az utolsó alkalom, hogy láttam. Évekkel később, 1956-ban New Yorkban találkoztam vele. Akkorra már ő volt a jól ismert lubavicsi Rebbe.

Szerettem volna, hogy támogassa a Poalei Agudas Yisroelt (len­gyelországi szakszervezet és zsi­dó párt Izraelben), melynek aktív tagja voltam. Általa szerettem volna megnyerni az izraeli Chábád zsidókat is, így küldöttséggel mentünk meglátogatni. A dele­gá­ciónkhoz csatlakozott Rolly Greisman, az izraeli hadsereg egyik őrnagya is.

Mikor megérkeztünk a Reb­bé­hez, ő rögtön hellyel kínált minket, ám mielőtt bármit mondtunk volna látogatásunk ap­ropójával kapcsolatban, rögtön elkezdett kérdésekkel ostro­mol­ni minket, legfőképpen az őr­nagyot. Ez emlékeim szerint több mint két órán keresztül tar­tott. Ha jól emlékszem este 11-kor érkeztünk, és kb. hajnali kettőkor távoztunk.

Kérdezte, hogy milyen az élet a seregben. „A katonáknak van elég szabadidejük. Mit szoktak ez idő alatt olvasni?” Az őrnagy mondta, hogy minden támaszponton van újságos bódé, ahol a katonák ingyen kapják az újságokat és magazinokat. „Van ott vallásos tartalmú újság is?” – kérdezte a Rebbe. Kiderült, hogy csak egy. „És mi a helyzet a vallásos könyvekkel?” – folytat­ta a Rebbe, de mikor megtudta, hogy nincs semmilyen vallásos témájú könyv, mondta, hogy en­nek változnia kell. „Talán tudnál tenni ennek érdekében?” – kérdezte.

Ezt követően a Rebbe teljesen más irányba terelte a beszélgetést. Katonai dolgokról kezdett be­szélni. Tankokról és páncélos ko­csikról kérdezett. Milyen vastag az acél a kocsi két oldalán? Egyenesek vagy hajlítottak? Belülre vagy kívülre rögzítették őket? Az őr­nagy nem volt biztos minden vá­laszában.

Majd a Rebbe arról érdeklődött, milyen fegyvert használnak az izraeli seregben. Abban az időben a Thompsont használták, ami az amerikaiaknak fe­leslegben meg­maradt a második világháború után. „Miért nem Svédországból vesztek fegyvert?” Kérdezte a Rebbe. Az őrnagy nagyon meglepődött. „Miért, mi baj van ezekkel?” A Rebbe így vá­laszolt: „A svéd sokkal több go­lyót lő ki egy perc alatt, mint a Thompson. Valamint gyorsabb is.” Az ezt követő két órában a Rebbe végigment az összes létező harcászati kérdésen. A találkozó végén, mikor kimentünk tőle, az őrnagy azt mondta: „Még soha sem láttam ilyet. Még a hadseregben sem tudok senkit, aki mindent tudna. Vannak bizonyos emberek, akik egy adott téma szakértői, mások meg máshoz értenek, de olyat még sose láttam, hogy valaki mindenhez értett volna.” Ezen a megbeszélésen, a Rebbe úgy tűnt, hogy rácáfolt erre.

 

Aaron Noach Blasbalg

 rabbi

  • Küldés emailben

Fejezetek