Sávuot a csodálatos esemény emlékezetét őrzi, amely Izrael gyermekeivel történt hét héttel az egyiptomi kivonulás után, amikor a Sínai-félszigeten letáboroztak a Sínai-hegy lábánál. Az esemény a Kinyilatkoztatás volt: az Örökkévaló kinyilvánította akaratát Izrael előtt. Ezt a Tízparancsolat kihirdetése jelezte. Bár a Tórát, amely összesen 613 parancsolatot tárjág micvotot tartalmaz, nemcsak ezek a parancsolatok alkotják, de ezek képezik az alapját. A Tízparancsolat vált a nyugati kultúrák többségének erkölcsi alapjává.

Nem tudjuk, hogy pontosan mi módon történt az Isten és az ember közötti kommunikáció, s erről a nagy gondolkodók és bölcsek is különbözőképpen vélekedtek, de hihetetlenül fenséges eseménynek, egyedülálló szellemi tapasztalatnak kellett lennie, amely örökre kitörölhetetlen nyomot hagyott a zsidóság jellemén, hitén és sorsán.
Az imakönyv zmán mátán Toráténunak, "Tóránk adása idejének" nevezi ezt az ünnepet, mert ez a nap legfontosabb tartalma. Ennek a vonásnak örökre szóló jelentőségét hangsúlyozza a válasz arra a kérdésre, vajon miért nem "Tóránk átvétele idejének" hívják az ünnepet. A válasz úgy hangzik, hogy az adás egyetlenegyszer történt, és erről kell megemlékeznünk, hiszen a zsidóknak mindig és mindenütt, folyamatosan kell befogadniuk, "átvenniük" a Tórát.
A zsidók, akik ott voltak Sínaiban, megerősítették szerződésüket Istennel, kijelentvén: "...megtesszük és híven meghallgatjuk...": náásze v'nismá. A Tóra azonban hangsúlyozza: "Nemcsak veletek kötöm ezt a... szövetséget, azokkal, akik ma itt vannak velünk, és itt állnak Istenünknek, az Örökkévalónak a színe előtt, hanem azokkal is, akik ma nincsenek itt velünk." (5Mózes 29:13 14.) A Talmud a szakasz befejező részét úgy értelmezi, mint világos utalást a zsidók további nemzedékeire és a betértekre, akik majd fölveszik a hitet (S'vuot 39a.).
Sávuot ünnepe annak a szellemi tanulságnak a jelentőségét emeli ki, hogy az elnyomás megszűnése és a politikai szabadság kivívása nem lesz teljes, míg meg nem koronázza a szellem, a fegyelem és a kötelességek egysége, amely a Kinyilatkoztatásban és a Tóra adásában teljesedett ki.
A Sávuot név, amellyel a Tóra említi az ünnepet, annyit jelent: "hetek", és onnan ered, hogy Peszách második napjától kezdve hét teljes héten át számolni kell a napokat. A Talmud az Áceret elnevezést használja, ami "befejező ünnep" értelmű, arra utalva, hogy a bölcsek a Peszáchhal összekötött, azt lezáró ünnepnek tekintették ezt a napot.
Izrael földjén a mezőgazdaságban is jeles napnak számít az ünnep. Ezt tükrözi két másik elnevezése. A Chág HáKácir, "az aratás ünnepe" a búzaaratás idejét jelöli, az évszak utolsó gabonaaratásáét. A Jom HáBikurim, "az első termés napja" a gyümölcsszedés kezdetét jelenti: ezen a napon szedték le az első érett gyümölcsöket, amelyeket a Templomban hálaadó áldozatként mutattak be.


Az egy-egy ünnepen előszeretettel fogyasztott ételek gyakran vallási jelképeket hordoznak. Így vált szokássá Sávuot napján legalább egyszer tejest enni. Van, aki úgy értelmezi ezt, hogy a tejes étel a "tejjel-mézzel folyó országot" jelképezi. Mások azt gondolják, hogy ezen az ünnepen, a Tóra átadásának emléknapján ezáltal kell aláhúzni az Írott és a Szóbeli Tóra közötti kölcsönös összefüggést és egységet. Azok a szakaszok ugyanis, amelyek Sávuotra vonatkoztathatók, mert kimondják: "Földed első termésének a javát vidd el Istenednek, az Örökkévalónak a házába!", azt is tartalmazzák: "Ne főzz gödölyét az anyjának tejében!" (2Mózes 23:19. és 34:26.) Az utóbbi vers alapján tiltja a Szóbeli Tóra a hús és a tej együtt fogyasztását. Ennélfogva a tejes étkezés egyszerre hangsúlyozza az egész szakasz teljes egységét és a Szóbeli Tóra érvényességét.