Egység 44. - 2001. március



ElejéreElőzőÉtkezési törvényeink: A Kásrusz


Chászid fogalmak


Chászid fogalmak
 
 
Hatás
 

                A mezricsi Mágid mondotta: „Tudd meg, hogy ami fölötted van, mind tõled származik.” (Atyák tanításai 2:1) Ez annyit jelenti, hogy mindaz, ami áthatja a spirituális régiókat, a mi viselkedésünk eredménye. Mindannyian képesek vagyunk befolyásolni a legmagasztosabb spirituális régiókat is, és meg is tesszük.

 
Pillanatok
 

                Az Álter (elsõ chábád)Rebbe úgy magyarázza a Tanjában, hogy a teremtés folyamatosan zajlik, és minden pillanatban minden létezés megújul. Soha senki sem pihenhet a babérjain. Mindenkinek minden pillanatban elõre kell lépni, folyamatosan be kell töltenie teremtése célját.

 
 
Fölemelkedettség
 

                A lélek „az Örökkévaló tényleges része”, és nincs szükség a jobbítására. Az, hogy leereszkedett a testbe, általában a világ jobbítását szolgálja. E feladat végrehajtása közben mindazonáltal a lélek erõsebb kapcsolatot épít ki a Örökkévaló lényegével, ami a lélek e világi jelenléte nélkül nem lenne elérhetõ.

 
Adottság
 

                Mindenkiben lakozik egy-egy egyedülálló erény, amelynek tekintetében mindenki másnál különb. Az élet célja ennek az egyedülálló adottságnak a kihasználása.

 



Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: haszidizmus

Cikkek

• Hírek - Matiszjahunak nem lesz könnyű betartani az ortodoxia szabályait

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- Rabbi Baruch titkai
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A chászidizmus története Magyarországon 6. A Rebbe akit rablók segítettek Magyarországra
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- A zsidó gondolkodásmód
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- A chászidizmus története Magyarországon 7.
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- Tánjá - A közepesek könyve 4.
• Folyóirat / - Egység 38. - 1999. május -- A Bál Sém Tov halála
• Folyóirat / - Egység 44. - 2001. március -- Chászid fogalmak
• Könyv / 2003. december 26–28. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 5. -- Grünwald Lipót: A chaszidizmus története Magyarországon
• Audió / Oberlander Báruch, Köves Slomó - A zsidó történelem állomásai -- A haszidizmus történelme
• Audió / Oberlander Báruch, Köves Slomó - A zsidó történelem állomásai -- A haszidizmus történelme és filozófiája
• Könyv / - A zsidóság szótára -- C

Könyvek

• Könyv / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében --

Téma: fogalmak

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 44. - 2001. március -- Chászid fogalmak
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 13. I.évf./10.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Bráchá mééjn sálos; Gizbár.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 20. I.évf./ 11.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Birkát kohánim; Hágrámá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 27. I.évf./12.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Bászár senitálém min háájin; Gezel.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 6. I.évf./9.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Birchot hánehenin; Gádol böchachmá uvöminján; Goszész.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 1. I.évf./4.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Áchilát áráj; Álám; Bár micrá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 15. I.évf./6.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Ámá; És; Isto kögufo.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 22. I.évf./7.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Bén hásmásot; Böchor lönáchálá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1996. november 29. I.évf./8.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Bál tálin; Bál táschit.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 8. I.évf./ 5.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Árbáá váchámisá; Ászmáchtá; Efsár löcámcém.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. október 11. I.évf./1.szám -- TALMUDI FOGALMAK : Ávédá midáát; Ochel nefes; Onáát dvárim.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. október 18. I.évf./2.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Ádám chásuv; Oditá; Otó vöet böno.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997 december 26. II.évf./10.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chácér 3.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 11. I.évf./27.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Grusá lökohén
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 18. I.évf./28.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Derech hámelech; Duchán.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 25. I.évf./29.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Dát jöhudit; Divréj szofrim.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 4. I.évf./26.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Dávár selo bá láolám
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 1. I.évf./43. szám -- TALMUDI FOGALMAK: Háchmánát édim
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 15. I.évf./45.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chérem
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 29. I.évf./47.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Cháchámim ászu chizuk lödivréhem; Chupá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 8. I.évf./44.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Hátávát hánérot
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 12. II.évf./8.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chácér
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 19. II.évf./9.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chácér 2.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 5. II.évf./7.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Cháci siur
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 14. I.évf./19.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Gádol; Giluj miltá; Gömár din
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 21. I.évf./20.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Gömilut chászádim; Dávár söéjno mitkávén.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 28. I.évf./21.szám -- Talmudi Fogalmak: Birkát chátánim; Gömirát dáát
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 7. I.évf./18.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Gér tosáv; Giluj árájjot
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 03. I.évf./13.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Giluj; Gonév nefes.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 10. I.évf./14.szám -- TALMUDI FOGALMAK : Giluj árájjot; Giluj miltá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 17. I.évf./15.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Dávár háávéd; Grám kibuj.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 24. I.évf./16.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Birkát háröijá; Bitul mikách
• Folyóirat / Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1997. január 31. I.évf./17.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Bráchá áchroná; Gnévá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 11. I.évf./40. szám -- TALMUDI FOGALMAK: Zochálim
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 18. I.évf./41. szám -- TALMUDI FOGALMAK: Hápe seászár hu hápe sehitir
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 25. I.évf./42.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Záchin löádám sölo böfánáv
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 13. I.évf./36.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chovél; Hátárát nödárim
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 20. I.évf./37.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Vátikin; Vöászitá hájásár vöhátov
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 27. I.évf./38.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chol hámoéd; Hápe seászár hu hápe sehitir.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 6. I.évf./35. szám -- TALMUDI FOGALMAK: Hámoci méchávéro áláv háröájá; Zilutá dövéj diná
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 16. I.évf./32. szám -- TALMUDI FOGALMAK: Henpék; Hodáát báál din
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 2. I.évf./30.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chádás; Hágbáhá; Hezék röijá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 23. I.évf./33. szám -- TALMUDI FOGALMAK: Hefkér
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 30. I.évf./34.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Hánéc háchámá; Hátráá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 9. I.évf./31.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Hálváját hámét; Hezék söéjno nikár
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 21. I.évf./24.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Dárché noám;
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 28. I.évf./25. szám -- TALMUDI FOGALMAK: Dárché háemori; Derech hárábim; Drisá váchákirá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 7. I.évf./22.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Diná dögárméj; Diná dömálchutá diná
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 14. II.évf./4.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Jovél
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 21. II.évf./5.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chácicá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 28. II.évf./6.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Cháci nezek
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 7. II.évf./3.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chérés, sote vökátán; Jolich löjám hamelech
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 15. I.évf./54. szám -- TALMUDI FOGALMAK: Jörusát hábáál; Kövod cháchámim
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 24. II.évf./1.szám -- TALMUDI FOGALMAK: JáKNéHáZ
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 3. I.évf./52.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Jájin neszech; Jichud.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 31. II.évf./2.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Cházáká
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 19. I.évf./50.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Cháchám; Chálucá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 29. I.évf./51.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Cházáká; Cházán
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 5. I.évf./48.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chádás; Cháj noszé et ácmo.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 17. II.évf./26.szám -- TALMUDI FOGALMAK: cházáká seéjn imá tááná; Chochér
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 24. II.évf./27.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Máchácit hásekel
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 14. II.évf./43.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Máke áviv vöimo
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 21. II.évf./44.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Mámzér, mámzeret
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 28. II.évf./45.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Mámon hámutál beszáfék; Mámoná máiszurá lá jálfinán
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 7. II.évf./42.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Milchemet rösut
• Folyóirat / Kiadó: Chábád - Gut Sábesz 1998. február 13. II.évf./17.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Jéus selo midáát
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 20. II.évf./18.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Tvichá umchirá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 27. II.évf./19.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Tréfá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 6. II.évf./16.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Jibum
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 16. II.évf./13.szám -- TALMUDI FOGALMAK: tirpá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 2. II.évf./11.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Kávod; Tofesz
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 23. II.évf./14.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Jéus
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 30. II.évf./15.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Tviut ájin ; Támun báés
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 9. II.évf./12.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Tefách
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 10. II.évf./38.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Mláchá seéná crichá lögufá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 17. II.évf./39.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Milchemet micvá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 24. II.évf./40.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Mlechet máchásevet
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 3. II.évf./37.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Máchsiré ochel nefes
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 31. II.évf./41.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Melech
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 12. II.évf./34.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Májim áchronim;Micvá hábáá báávérá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 19. II.évf./35.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Máchsiré micvá; Máke bápátis
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 26. II.évf./36.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Mákát mödiná
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 5. II.évf./33.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Mi sepárá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 15. II.évf./30.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Máchmir ál ácmo; Midát szödom
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 22. II.évf./31.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Milá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 29. II.évf./32.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Migo
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 8. II.évf./29.szám -- TALMUDI FOGALMAK:Mitáltölin
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 20. II.évf./22.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Muflá hászámuch löis; Muflá seböbét din
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 27. II.évf./23.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Moci sém rá; Morá mikdás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. október 2. II.évf./50.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Máján; Möákév
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. október 9. II.évf./51.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Micvot ászé seházmán görámá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 11. II.évf./47.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Menorá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 18. II.évf./48.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Másehu; Minján
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 25. II.évf./49.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Mésziách löfi tumo
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 4. II.évf./46.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Mámoná miknászá lá jálfinán

Cimkék:
haszidizmus; fogalmak