Kezdőlap - Könyvtár
Naftali Kraus

Mózes öt könyve – a haszid folklór tükrében

Fülszöveg

Ephraim Kishon

Előszó egy nagyon érdekes könyvhöz


E sorok írója egy ideig abban a hiedelemben élt, hogy ő magyar. Azután azt hitte, hogy ő zsidó. Ma tudja, hogy ő az. Zsidóságára először a nyilas tornatanár hívta fel a figyelmét, de tudatossá ez csak akkor vált, amikor néhány évtizeddel később véletlenül lapozgatni kezdett Naftali Kraus „Ősi forrás” sorozatának egyik könyvében. A magyar olvasók ez alkalommal az „Ősi forrás” ötödik kötetét tartják a kezükben...csak azt mondhatom, Isten áldja meg ezt a Naftalit. Köztünk maradjon, biztos hogy Ő meg is teszi.

Beháálotchá

Szakaszunk – Böháálotchá (4Mózes 8–12.) – a Szentélybeli Menóra napi meggyújtásával kezdődik, majd a leviták felavatásával folytatódik. A sivatagi vándorlás módozatai következnek; mikor utaztak, mikor táboroztak le és milyen jelek alapján (kürtszó); a vonulás formációja, a négy zászlóalj és a törzsek zászlai.

A szakasz második felében a zúgolódók és a húst követelők zendülése a téma, majd jön a fürj nagy tömegekben, és a nép annyit eszik belőle, hogy az orrán jön ki.

Hetven ember lesz kiválasztva mint Mózes mellett működő tanácsadó testület (az első Synhedrion); az utolsó fejezetben Áron és Mirjam kibeszélik Mózest, és Mirjam példás büntetést kap.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: