Kezdőlap - Könyvtár

Saját élet megmentése keresztlevéllel

33. Saját élet megmentése keresztlevéllel
Kérdés: 5702. niszán 1-én – 1942. március 19-én – azt a kérdést tették fel nekem, hogy vajon vásárolhat-e magának valaki kereszt-levelet, amely lehetővé tenné számára, hogy – amennyiben sikerül kiszöknie az erdőbe – csatlakozzék a partizánokhoz.
Válasz: A keresztlevélnek egyetlen jelentése van csupán, mégpe-dig az, hogy tulajdonosa – Isten ments! – elhagyta Teremtőjét és megtagadta népét; a népet, amelyet Isten kincsként választott ma-gának. Minden zsidó számára teljességgel tilos ilyen dokumentumot felhasználni, még akkor is, ha teljes szívvel és meggyőződéssel hisz Izrael Szirtjében és Megváltójában. Minden zsidónak kötelessége megszentelni Isten Nevét. Arra jutottam tehát, hogy semmilyen módon nem megengedett a keresztlevél felhasználása, még akkor sem, ha valaki az életét reméli megmenteni általa.

Beháálotchá

Szakaszunk – Böháálotchá (4Mózes 8–12.) – a Szentélybeli Menóra napi meggyújtásával kezdődik, majd a leviták felavatásával folytatódik. A sivatagi vándorlás módozatai következnek; mikor utaztak, mikor táboroztak le és milyen jelek alapján (kürtszó); a vonulás formációja, a négy zászlóalj és a törzsek zászlai.

A szakasz második felében a zúgolódók és a húst követelők zendülése a téma, majd jön a fürj nagy tömegekben, és a nép annyit eszik belőle, hogy az orrán jön ki.

Hetven ember lesz kiválasztva mint Mózes mellett működő tanácsadó testület (az első Synhedrion); az utolsó fejezetben Áron és Mirjam kibeszélik Mózest, és Mirjam példás büntetést kap.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: