Kezdőlap - Könyvtár

A REBBE SZAVA: Hit, vagy bizalom

A REBBE SZAVA

 

Hit, vagy bizalom

 

Sokakban észrevétlenül is kettős istenkép alakul ki. Két istenben hisznek:

 

Az egyik a végtelen és mindenható, transzcendens, felfoghatatlan, Isten. A másik pedig az az Isten akihez bajainkkal, búval-bánattal fordulhatunk. Ezzel az Istennel személyes a kapcsolatunk – Ő mindig meghallgat bennünket.

 

A zsidó hit szerint azonban ez a két Isten ugyanaz. Istenképünk csak akkor tökéletes, ha felismerjük, hogy a végtelen és transzcendens Istent nem skatulyázhatjuk be az értelem fölöttibe. Istenünk csak akkor mindenható, ha "ráér" a mi ügyes-bajos gondjainkkal is foglalkozni.

 
* * *
 

"Nem elég az Istenbe vetett hit – bíznunk kell Istenben! Csak az Istenbe vetett bizalom az, ami igazán változtatni tud az életvitelünkön."

Téma: Menachem Mendel Schneerson

Téma: hit

Nászó

Hetiszakaszunk – Nászó (4Mózes 4:21–7:89.) – több alapvető témával foglalkozik. Miután a leviták körében megejtett népszámlálás adatait és a Szentélyszolgálatban kifejtett tevékenységük módozatait részletezi, a szakasz a fogadalomtevő (Názir) törvényéről, majd a hűtlenséggel vádolt házastárs ellen lefolytatott vizsgálatról szól, majd a Hajlék felavatásával és a törzsfőnökök által hozott egységes áldozatok ismertetésével fejeződik be.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: