Kezdőlap - Könyvtár

ANEKDÓTA ÉS MAGYARÁZAT

ANEKDÓTA ÉS MAGYARÁZAT

 

    A berdicsevi cádik, Lévi Jichák, fültanúja volt egy beszélgetésnek. Egy szegény zsidó elkeseredetten panaszkodott egy Mágidnak, hogy hiába tart be minden parancsolatot, annyi sem jut neki, hogy tisztes megélhetése legyen.

 

    A Mággid azzal „vigasztalta", hogy becsületes magatartásának azért megvan a jutalma, legfeljebb nem anyagi, hanem erkölcsi értelemben.

 

    A cádik beleavatkozott a beszélgetésbe:

 

    Mózesen keresztül azt az üzenetet küldte Isten a kivonulóknak: „Kérlek, beszélj a nép fiaival, hogy kérjenek..." (2Mózes 11:2.), azért, hogy az előzőleg Ábrahámnak tett ígéretét a "gazdag távozásról" megvalósítsa. Tulajdonképpen az Isten eleget tett volna a „gazdagon távozás” ígéretének azzal, hogy a zsidóknak adta a Tórát, aminél nincs nagyobb kincs. Mégis adott nekik kézzelfogható értékeket is. Tette ezt azért, nehogy Ábrahám azzal érvelhessen, hogy csak az ígéret első felét – a kényszermunkát és a kínzást – teljesítette, a másodikat – ugyancsak földi értelemben – pedig nem. Ezért járna ennek a szegény embernek is több párnósze, hiszen ő is megszenvedett érte.

 

    Naftali Kraus

Nászó

Hetiszakaszunk – Nászó (4Mózes 4:21–7:89.) – több alapvető témával foglalkozik. Miután a leviták körében megejtett népszámlálás adatait és a Szentélyszolgálatban kifejtett tevékenységük módozatait részletezi, a szakasz a fogadalomtevő (Názir) törvényéről, majd a hűtlenséggel vádolt házastárs ellen lefolytatott vizsgálatról szól, majd a Hajlék felavatásával és a törzsfőnökök által hozott egységes áldozatok ismertetésével fejeződik be.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: