Az első nevezetes szombat, a Skálim haftárája (2Királyok 11:17-12:17.) nem feltétlenül kapcsolódik a heti szidrához, inkább a félpénzekről szóló máftirhoz. Mivel a heti szakaszban is a Templom, "a Hajlék" építéséről és felajánlásokról esik szó, a rokonítás mégis helyénvaló.
Forradalom tört ki Judeában Átáljá királynő ellen, aki "méltó" lánya volt Izebelnek – mindent elkövetett a Dávid ház kiírtására. A meggyilkolt király fiát, Joást sikerült elbújtatni. A felkelők Jojáda főpap segítségével a fiatal királyt ültették trónra "és Joás azt cselekedte, ami helyes volt Isten szemében" (Uo. 12:3.). Huszonhárom évig hiába várt a király , hogy a papok rendbe hozzák Isten házát, pótolják annak hiányosságait. Ezután már maga cselekedett: fogott egy ládát, az ajtajára nyílást vágott, és elhelyezte a ládát az oltár mellett. A ládában összegyűlt sok pénzt odaadták a feddhetetlen munkavezetőknek, akik kifizették a mesterembereket, és beszerezték az építőfát, terméskövet és mindazt, ami a ház helyreállításához kellett. Munkájuk volt bőven, mert Átálja fiai még az aranyszögeket is kihúzták a falból. Az első persely tartalmából telt az újjáépítésre, tatarozásra. Joás király negyven évig uralkodott.
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | ||