Az alábbi levél részlet a Kán Szofér című levél gyűjteményéből (London, 1963) való (61. fej).
Köztudott az a Midrás áldott emlékű bölcseinktől, mely azt írja, hogy Mózes mesterünket azért is büntetés sújtotta, mert szó nélkül hallgatta, mikor Jitro lányai apjuknak azt mondták „…egy egyiptomi férfi mentett meg minket”.
Ezen felül pedig Isten nevének nagy megszégyenítése ez a dolog, és aki érteni akarja, az megérti, milyen szégyenteljes dolog ez, hiszen ki van kihez mérve…
Ezzel együtt azt is fontos tisztázni, hogy a nép és az ország fogalma két egymástól független dolog, és majdnem hogy semmi közük sincs egymáshoz. Egy példával élve, abban a városban [Munkács], ahol én lakom, a város északi felében egy bizonyos nemzet lakik, délre pedig megint csak egy másik nemzet, közöttük pedig – löhávdil – zsidók laknak. Ennek ellenére mind a hárman, hűséges polgárai „Hágár országának”.
Vagy egy további példával élve Lengyelország, körülbelül száz évvel ezelőtt egy nagy ország volt, azóta azonban három részre szakadt, és az, aki ma Posenben lakik valójában a lengyel nemzethez tartozik, de ezzel együtt Németországban lakik. Ez pedig nem jelent, többet annál mint, ha azt mondanánk, hogy XY Munkácsból vagy Frankfurtból való. Ez, pedig természetesen megengedett.
A népek ma azt kívánják tőlünk, hogy azonosítsuk magunkat egy másik néppel, azonban ez nem helyénvaló. Egy építményt csak igaz és helytálló alapokra lehet építeni, mert az olyan dolog, aminek nincsen helytálló alapja, az sohasem marad fenn örökké, hiszen ha elveszik az alapot, akkor összedől az egész. (Az azonban természetesen magától értetődő, hogy kötelezve vagyunk őszintén hűségesek maradni ahhoz az országhoz, amelynek védőszárnyai alatt élünk)…
Lehet, hogy eljön az a nap egy idő után, amikor a népek más gondolatra fognak jutni, és akkor meg éppen, hogy hazugoknak fogunk tűnni…
Az Örökkévaló, aki ismeri a népek vezetőinek, minisztereinek és tanácsosainak gondolatait, könyörüljön rajtunk. És a jó Isten legyen Önnel – mécsese égjen soká – és mindenkivel, aki valóban igazán teljes szívvel szereti Istent.
Az igazéletű pozsonyi Mordecháj Efrájim Fisl Szofér zcl fia
Ui.: Ha ezt a levelet valamikor szeretné kinyomtatni, akkor bocsásson meg, de legyen olyan jó, és mutassa meg nekem, mert erre a célra nem lesz megfelelő, és kénytelen leszek kihagyni egy-két részletet.
Ha német nyelvre akarja lefordítani, ugyancsak kérem, bocsásson meg nekem, és küldje el nekem a piszkozatot, hogy egy pillantást vethessek rá, és felül tudjam vizsgálni, hogy minden kellően érthető-e.
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | ||