Kezdőlap - Könyvtár

Duplájára bővült az EMIH központ

Duplájára bővült az EMIH központ
 

     A közeljövőben nagy mértékben bővülhet az EMIH tevékenysége. Több gyermek- és kulturális programot, előadást tarthat, ha szükséges, akár egy időben is. A Keren Or Imaházat is kinőtte az izraeli közösség, kibővítésére most lehetőség nyílik. Megoldódni látszanak ugyanis helyszűke gondok a Károly körúton. Hamarosan nem kell a rendezvényekkel sakkozni térben és időben. Hiszen közel 500 m2-rel gazdagodott a Károlyi a Ros Hasana előtti napokban. A Belváros-Lipótváros önkormányzatának bőkezű döntése alapján a 2005-ben már használatba vett helyiség ilyen nagyságú területtel bővült. Az erről szóló szerződést Puskás András alpolgármester úr és Köves Slomó vezető rabbi írta alá Erev Ros HaSana napján a Károly kőrúton. Az ünnepélyes aláírást követően megtörtént az átadás-átvétel is.

 
Téma: Emih

Nászó

Hetiszakaszunk – Nászó (4Mózes 4:21–7:89.) – több alapvető témával foglalkozik. Miután a leviták körében megejtett népszámlálás adatait és a Szentélyszolgálatban kifejtett tevékenységük módozatait részletezi, a szakasz a fogadalomtevő (Názir) törvényéről, majd a hűtlenséggel vádolt házastárs ellen lefolytatott vizsgálatról szól, majd a Hajlék felavatásával és a törzsfőnökök által hozott egységes áldozatok ismertetésével fejeződik be.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: