Egy sávuoti vers; 130 éves költemények felidézése
Kiss József (1843-1921) a magyar líra egyik kiemelkedő alakja, egyben a magyar zsidó költészet igazi megalkotója. Kiss munkásságáról megoszlanak a vélemények, de nem ám a nívóval kapcsolatban, hanem hogy mennyire tekinthető a költészete magyarnak vagy inkább zsidónak. Komlós Aladár irodalomtörténész két kötetes Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a holocaustig című művében egyértelműen fogalmaz: „Kiss József, a kor legjelentékenyebb magyar-zsidó költője”.
Ugyanakkor Kozma Andor költő, műfordító az Egyenlőség hasábjain a következőt írja: „Kiss József nemzeti magyar költő. Nemcsak mert magyarul ír, de mert hatása is nagy, maradandó szolgálat a magyar nemzeti ügynek.”
Ugyanott Karinthy Frigyes, író a következő fejtegetésbe megy: „Hogy Kiss József magyar költő volt-e, vagy zsidó? Ijesztő fogalomzavarra vall a kérdés – költőnek azért hívunk valakit, mert verseket ír: ha tehát magyar verseket ír, akkor magyar költő, még ha Jeruzsálem feltámadását zengi is történetesen. Az, hogy Kiss József ezenkívül még magyar tórákról írt is, nem teszi magyarabbá, de zsidóbbá se – hiszen, ha témák után mennénk, Kipling akár hindu író is lehetne. Költő az, aki szép verseket ír és a vers anyaga a nyelv: már pedig Kiss József szép verseket írt és jól tudott magyarul. Nagy magyar költő volt.”
Akárhogy is „címkézzük fel” Kiss József költészetét, az ő munkássága vitathatatlanul mérföldkövet jelent a zsidó vallásos költészetben ugyanis ő volt, aki megalkotta az Ünnepnapok című verssorozatot, az egyetlen magyar nyelvű, zsidó ünnepek köré fonódó versciklust.
Az Ünnepnapok című kötet megszületésének előzményeiről:
A 19. század második felére általánossá vált a lakosság vallással szembeni rezisztenciája. Így a vallási elemek egyre inkább kezdtek kikopni a fővárosi zsidók életéből is. A hagyományos keretek között – a jesivákban – kitanult rabbik már nem elégítették ki az elsősorban „nagyünnepi” városi zsidóság igényeit, másik oldalról viszont ezek a rabbik nem is szívesen jöttek a fővárosba, hiszen legtöbbjük túlságosan világiasnak tartotta Pestet. – Érdekes adalék, hogy ezt a vallási nihilizmust még a kor nem zsidó társadalma is észlelte, sőt ennek még hangot is adott: a Budapesti Hírlapban olvashatjuk a következő sorokat: „A pesti zsidó hitközség talán a legnagyobb zsidó testület a világon, de nagyságával nem áll arányban sem vagyona, sem tekintélye, sem iniciáló ereje, sem kultúrai jelentősége. […] Kifogástalan a nemzeti szellem ápolásában; magyarrá tette a hitközség életét, a lelkész, az iskola, a közigazgatás útján; de egyebekben keveset tesz a vallási közömbösség legyőzésére, a szellemi élet fellendítésére.”
Azért, hogy ezt a problémát orvosolják, a pesti hitközség többféle megoldást keresett, közöttük, az 1880-as évek végén a hitközség felkérte az akkor már közkedvelt Kiss Józsefet, hogy írjon egy „vallásos énekeskönyvet”. Kiss 1887-re meg is írta a verseket és szalonokban, ünnepélyes keretek között el is szavalta némelyiket. Végül valamilyen, eddig feltáratlan okból kifolyólag végül nem a hitközség, hanem maga Kiss jelentette meg kötetet 1888-ban.
A kötetben, egy autentikus bevezető után (melyben Kiss őszintén ír a saját életútjáról, hogy miképpen vált az egykori jesiva bóher az ország ünnepelt költőjévé), az ünnepek köré tematizált verseket olvashatunk. Az Egyenlőség így írt egy nyilvános felolvasás után: „A magyar zsidóság tanúságot tett arról számtalan esetben, hogy a nemzetnek, mely keblébe fogadta, édes vére. E tanúságokat most szentesíti, midőn, tagadhatatlan erős, vallásosságának kifejezővé a magyar nyelvet is teszi, s általa az elhanyagolt állapotban lévő egyházi költészeten lendit. […] Kiss József vallásos énekeiben nemcsak az ősi zsidó szellem, a zsidó költészet ős forrása, Jehuda Halevi fensége, Gabirol mély érzése van megtestesítve; hanem a magyar nyelv bűbájának egész kincsestára.”
A rövid felvezető után pedig álljon itt Kiss József Ünnepnapok című kötetéből, a „Törvény ünnepe”, vagyis a sávuoti fejezet egy verse, mely még 130 év távlatából is szépen cseng:
IM EZ A TÖRVÉNY!
Im ez a törvény! tekintsétek!
A mély fölemelt és megvédett,
Melyért apáink megszenvedtek,
És vértanuink elvérezettek.
Granit elmálik, vas elkorhad:
Ez ellenáll pusztulásnak, kornak.
Az Isten maga irta kézzel,
Azért daczol romlással, vészszel.
Im ez a törvény! Kövessétek!
S legyőzitek a sötétséget.
Izrael mind ide tekintsen
És zengje-zúgja: Egy az Isten!
Ezt írjátok a kapufélre,
Ezt véssétek a szivbe mélyre,
És jártatokban, keltetekben
Előttetek mind ez lebegjen.
Im ez a törvény! Szeressétek!
Ez megtanit: mi jó, mi vétek;
Mit kell követned, mit kerülnöd,
Hogy itt lehessen üdvözülnöd,
Még mielőtt pályád bevégzed,
E földön, a mely osztályrészed.
Jó és balsorsban ez hevitsen:
‹‹Halljad Izrael, egy az Isten!››
Cseh Viktor írása
Bibliográfia:
Kiss József, Ünnepnapok (Budapest: Révai Testvérek, 1889), pp. 53-55.
Komlós Aladár, Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a holocaustig I. A magyar zsidóság irodalmi tevékenysége a XIX. században (Gyoma: Múlt és Jövő Kiadó, 1997)
„Az új zsidó templom”, in: Budapesti Hírlap (1899) 3. évf. 9. szám, p. 6.
„Kiss József imádságos könyve”, in: Egyenlőség (1887) 6. évf., 51. szám, p. 1.
„Kiss József emlékkönyve”, in: A Magyar Zsidók Lapja (1943) 5. évf., 47. szám, p. 4.