Kínzás a zsidóságban?

Kedves Slomo!

Ha esetleg van egy kis időd, bár tudom, hogy nagyon elfoglalt vagy, akkor nagyon érdekelne az alábbi téma.
Most néztem meg moziban a Rendition (Kiadatás) című filmet, ami nagyon tetszett, érzelmileg is megdolgoztatott, és elgondolkodtatott. A történetben az amerikai titkosszolgálat tévedésből rossz embert leplez le, csuk börtönbe és vet alá válogatott kínzásoknak, hogy információhoz jusson, és ezzel elejét vegye terrortámadásoknak és öngyilkos merényleteknek. A film egyik fő kérdése az, hogy szabad-e egyes embereket azért megkínozni, még ha nem is 100%-ig biztos, hogy információval szolgálhatnak, hogy más emberek életét megmentsük. (A cél szentesíti az eszközt?) Dosztojevszkij tudom, mit válaszolna (nem szabad), de mit mond erről a zsidó hagyomány? Hiszen embert ölni bizonyos esetekben szabad.
Köszi:
Aliz

Részlet a filmből

Szia Alíz !

A Techumin című zsidó joggal foglalkozó folyóiratban olvastam egy tanulmányt erről.
Amelynek az a lényege, hogy ha valakiről biztosan tudjuk, hogy tud olyan információt mondani, ami emberek életé mentheti meg, de ő nem akar ezekről nyilatkozni, akkor jogunk van kínozni, mivel ő rodefnek (azaz gyilkos szándékkal mások életéretörőnek) számít és a rodefet még ölni is lehet hogy áldozatait megmentsük a haláltól.
Ha nem biztos, de valoszinű hogy ilyen információ van a birtokában, pl. titkolódzik és nem „beszél” szabadon, akkor már adott esetben ez is elég ok lehet a kinzásra, mert nem beszél.
Még valami: általában a tapasztalatok alapján a SB nem hív be és faggat ártatlan embereket. A háláchá szempontjából mindegy, hogy ő maga e a terrorista, vagy csak tud róla és hallgat.

Nyilván kellő óvatossággal kell bánni ezzel az üggyel…

üdv

Slomó

  • Küldés emailben