Telt ház volt augusztus 22-én az Óbudai Zsinagógában, mintegy 200-an jöttek el arra a nagyszabású farbrengenre, amit zsidó naptár szerint Elul hó 18. alkalmából a Haszidizmus két meghatározó személyiségének a Báál Sem Tovnak és az Álter Rebbének a születésnapi évfordulója alkalmából rendeztek. Ezt a napot egyben a hászidizmus születésnapjának is tekintik.
Az esemény egyben alkalom volt a közösség számára, hogy felkészüljön a nagyünnepi időszakra. A farbrengen ugyanis olyan haszid szokás, amit általában jelentősebb esemény alkalmából tartanak, és valamely neves személyiséghez kötik. Olyan meghitt összejövetel ez, amelyet haszidok, különleges alkalmakkor rendeznek, hogy bizonyos eseményeken elmélkedve, a közösség erejét felhasználva előbbre jussanak spirituális lelki fejlődésükben. Legutóbb például az utolsó lubavicsi rebbe jahrzeitjára emlékeztünk. Együtt lenni, énekelni, tanulni, mesélni, hallgatni, gondolkodni, jó hangulatban enni és inni. Erről szól a farbrengen.
A múlt heti összejövetel díszvendége egy különleges ember, Smuél Chéfer rabbi volt, aki Izraelből érkezett. A budapesti születésű oktatási szakember, ötven éve a Kfár Chábádban található legnevesebb – több mint ezerfős – Bét Rivka lubavicsi lányiskola alapítója és vezetője, az izraeli lubavicsi mozgalom kiemelkedő alakja, a lubavicsi Rebbe küldöttje.
Habár a Rumbach Sebestyén utcában született, és a zsidó negyedben nőtt fel, 13 éve nem járt Magyarországon. Ezúttal feleségével érkezett. Előadását magyar nyelven tartotta, hiszen még mindig kiválóan ismeri ezt a nyelvet, Isten és a világ címmel, majd életéről, a holokauszt során elszenvedett megpróbáltatásairól beszélt. Ortodox fiatalemberként Budapesten vészelte át a háborút, több alkalommal is veszélyben forgott az élete, de végül túlélte a vészkorszakot, és alijázott Izraelbe. Megérkezése után nem sokkal fontos feladatot kapott, a Hágáná Marokkóba küldte, ahová tanárként kapott belépési engedélyt. Ez igaz volt, ám a fiatalokat fegyverhasználatra tanította, azért, hogy amikor bevándorolnak majd Izraelbe, a Hágáná alkalmazni tudja majd őket az ország védelmében.
Még egy érdekes történetet mesélt a rebbe a Marokkói élményei közül. Egy alkalommal az utcán meglátott egy szakállas embert. Nem tudta eldönteni, vajon ortodox rabbi, vagy muszlim ember lehetett. Tett egy próbát: amikor elmentek egymás mellett, Smuél Chéfer rabbi azt mondta, „Sömá Iszráel”. Az idegen pedig válaszolt, és befejezte a főima idézett sorait. Eképpen megismerkedve beszélgetésbe elegyedtek, kiderült, az ismeretlen ember a lubavicsi rebbe küldötte volt. Így került kapcsolatba Chéfer rabbi a lubavicsi mozgalommal.
Szavait beszélgetés követte, a jelenlévők kérdéseket tehettek fel neki. Volt, aki az iránt érdeklődött, hogy a holokauszt idejében, és utána hogyan volt képes zsidó maradni és vallásosságát megtartani. A rabbi azt válaszolta, a történtek nemhogy eltántorították volna, de még meg is erősítették identitásában és vallásosságában. Mások azt kérdezték, miért alapított és vezet leányiskolát, ha felfogása szerint a nő helye a háztartás és a gyermeknevelés keretében van. A rabbi szerint ez összeegyeztethető, hiszen nagyon fontos az oktatás, a nevelés, ugyanis ez a záloga annak, hogy a gyerekek a hagyományokat tovább vigyék. Az iskola többnyire tanár és tanító szakos BA és MA diplomákat ad végzettjeinek.
Smuél Chéfer rabbi csakúgy mint a közönség, jól érezte magát a rendezvényen, kiemelte a 3-4 órás esemény szervezettségét, és meglepődött, milyen sokat fejlődött Magyarország zsidó intézményrendszere, legutóbbi, 13 évvel ezelőtti látogatásához képest. Nagy örömmel töltötte el, hogy itt iskola, óbudai zsinagóga, idősotthon, hitközség központi székház, imatermek, üzletek működnek, fejlődik, terjeszkedik a zsidó élet. Megígérte, legközelebb nem 13 év múlva jön.