Kedves Elza!
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a konkrét helyzetről nem kívánok állást foglalni, mivel az egy másik hitközség belpolitikájáról szól. Azonban a rovat célkitűzése az, hogy bemutassuk, minden témában létezik háláchikus állásfoglalás, legyen szó etikai, gazdasági vagy más témákról. Az Ön által felvetett kérdések mentén két témát is át tudunk tekinteni a háláchá szempontjából, a lehetőségekhez mérten elvonatkoztatva az alaphelyzettől.
A Sulchán áruchban (OC 53:25.) szerepel, hogy még egy fizetett előimádkozót sem lehet elmozdítani a helyéről, kivéve, ha olyasmit fedeztek fel benne, ami miatt alkalmatlanná vált munkája elvégzésére. Magyarázatul a Sulchán áruch kommentárjai (Sááré tsuvá uo. 31.) Maimonidész responsumából (Blau kiadása 1. kötet 111. fejezet) idéznek, miszerint az általános talmudi alapelv alapján a szentségben az embernek csak fölfelé lehet haladni, semmiképpen nem lefele (Talmud, Jomá 12b.). Mivel a közösségi szolgálat egy szent kinevezés, ezért ameddig képes teljesíteni a feladatát a kinevezett, nem lehet azt elvenni tőle.
Winkler Mordecháj Lejb (1845–1932) mádi rabbi erre a háláchára hivatkozva (Lvusé Mordecháj responsum 3. rész JD 37. fejezet, lásd még 1. fejezet) nem engedte a miskolci hitközségnek, hogy kirúgjanak egy melámedet (vallási elemi iskolai tanító), még akkor sem, amikor arra hivatkoztak, hogy az adott időben nem volt elég forrása a hitközségnek (talán az I. világháború miatt). Ebből látjuk, hogy véleménye szerint a chéderbeli oktató munkája is a közösség szolgálatának számít.
A RöMÁ a Sulchán áruchban (JD 245:21.) azt írja a rabbikról: „aki a közösség szolgálatában áll, azt nem lehet kirúgni, akkor sem, ha egy nála jelentősebb rabbi érkezik a városba. De ott, ahol az a szokás, hogy a rabbit határozott időre nevezik ki, vagy a közösség választja, joguk van leváltani”. Ebből úgy tűnik, mintha a rabbinak kevesebb joga vagy kevésbé biztos helyzete lenne, mint akár egy melámednek.
Schreiber-Szofér Mózes (1762–1839) pozsonyi rabbi több responsumban foglalkozik a témával (Chátám Szofér responsum OC 205–206. fejezet, CM 22. fejezet). Ezekben a következő véleményt fogalmazta meg: „elterjedt szokás egész Izraelben, hogy egy rabbi szerződését határozott időre írják. Van, ahol három évre, van ahol ötre, de sehol nem hallottunk még olyasmit, hogy az idő lejárta után elveszíti az állását.” Erre az a magyarázat, hogy a Sulchán áruch azt írja (CM 333:3.), hogy az ember ne vállaljon el olyan munkát, ami hosszú időre szól, több mint a három évre, mert ez már a rabszolgaság kategóriájába esik, és az embernek nem szabad rabszolgának eladnia magát (lásd 3Mózes 25:55.). Más vélemények szerint ez a tiltás hat évnél hosszabb időtartamra vonatkozik (Pitché tsuvá uo. 6.). Vagyis azért írják határozott időre a szerződést a rabbival, hogy ne essen ebbe a tilalomba, nem pedig azért, mert a lejárta után ténylegesen elvesztené az állását. A határozott idejű szerződés biztosítja azt is, hogy ha a rabbi máshova akar szerződni, akkor joga legyen elmenni, de ez nem jogosítja fel a közösséget arra, hogy kirúgják a lejárati idő után.
A Chátám Szofér szerint, amikor a RöMÁ azt írja, hogy ez szokás kérdése, akkor arra utal, hogy olyan helyeken, ahol nincs olyan explicit szokás a kérdésben, ami megengedné ezt, ott nem veszíti el a munkáját a szerződés lejártával a rabbi. „A mi országainkban soha nem hallottunk, vagy láttunk olyat, hogy egy rabbit elmozdítottak és kirúgtak volna az állásából, ilyesmit nem is lehet tenni.”
A Chátám Szofér hozzáteszi (uo. OC 206. fejezet végén), hogy még abban az esetben is, ha vétkezett, de olyan vétekről van szó, ami nem a hivatása ellen szólt, pl. a háláchával szembemenő dolgot cselekedett, de nem tanította ezt az embereknek, nem pászkenolt olyat, ami nem felel meg a zsidóságnak, akkor meg kell térnie és bűnhődnie kell (lásd SÁ JD 334:42.), de nem veszíti el az állását (lásd még részletesen uo. CM 162. fejezet; Divré Göonim 94. elv 4. paragrafus; Pitché Chosen 4. kötet 10. fejezet 1. lábjegyzet, 11. paragrafus és 35. lábjegyzet). Kivétel ez alól, ha súlyosat vétkezett, például ha a hatalmával visszaélve erkölcstelenül viselkedett (lásd Egység 123. szám 32–33. oldal; A rabbi válaszol 3. kötet 37. fejezet).
Izraelben kezdetben az országos főrabbik életre szóló kinevezést kaptak megválasztásukkor. Ezt a törvényt 1972-ben változtatták meg, ekkor megszabták, hogy a kinevezés mindig 10 évre szól. Ezt a törvényt már az akkor hivatalban lévő rabbikra is vonatkoztatták, befejezettnek tekintették a mandátumukat és rögtön új választást írtak ki. A lubavicsi Rebbe nagyon élesen fellépett ez ellen akkoriban, mondván, hogy ez háláchá ellenes, ahogy a Chátám Szofér is írja. A Rebbe határozottan követelte, hogy a hivatalban levő askenáz főrabbival szemben induló Slomó Goren rabbi (1918–1994; aki korábban az izraeli hadsereg és Tel Aviv főrabbija volt) lépjen vissza az indulástól, hogy az folytathassa munkáját (Igrot kodes 20. kötet 28–29. oldal, 27. kötet 512. oldal, 28. kötet 11. oldal). Amikor ez nem történt meg, akkor a Rebbe egy nyilvános fárbrengenen kijelentette (Torát Menáchem 70. kötet 300. oldal), hogy hiába nevezték ki Gorent főrabbinak: amiatt, hogy milyen körülmények között került a hivatalába, elveszítette a rabbi titulust és nem szabad pászkenolnia (vallási döntéseket hoznia). A Rebbe véleményének különösen nagy súlyt adott az, hogy mindezt annak ellenére tette, hogy hosszú évekre visszanyúló barátság volt közte és Goren rabbi közt, többször találkoztak és leveleztek is.
Egyetlen megjegyzés erejéig visszatérve a kiinduló helyzetre: ha tehát a neológ hitközség a vallási vezetőire klasszikus rabbikként tekint, akkor a háláchá szerint kizárólag akkor lehet elmozdítani őket a pozíciójukból, ha nagyon súlyos vétket követnek el, például a hatalmukkal visszaélve erkölcstelenül viselkednek a hozzájuk fordulókkal. Egy vita a világi vezetéssel nem tartozik ebbe a kategóriába.
Annál is súlyosabb a helyzet, ha a kirúgással teljes egészében elvesszük az illetőtől a megélhetését. Ennek kapcsán idézi a Talmud (Jövámot 78b.) Sámuel könyvét: „És éhség volt Dávid idejében három éven át, év év után; és kereste Dávid az Örökkévaló színét. – Szólt az Örökkévaló: Saul miatt és a vérontás háza miatt, mivelhogy megölte a givonbelieket” (2Sámuel 21:1.). Felteszi a kérdést a Talmud: hol van szó arról, hogy Saul megölte a givonbelieket? A válasz, hogy Saul megölte Nov városában a kohéneket (1Sámuel 22. fejezet), akiknek a givonbeliek dolgoztak, így azoknak nem maradt megélhetésük. Ezért úgy tekinti az írás, mintha megölte volna őket. Ebből tudjuk, hogy aki elveszi valakinek a megélhetését, mégpedig úgy, hogy esélye sincs rá, hogy újra elhelyezkedjen, az olyan, mintha az életére tört volna.
Azzal az imával fejezném be ezt az írást, ami minden Ámidá végén szerepel: „Aki békét teremt a magasságokban, az hozzon békét ránk és egész Izraelre, ámen” (Sámuel imája – Zsidó imakönyv 69. oldal). Remélem, hogy sikerül a helyzetet elsimítani, kibékülnek a felek és visszakaphatja a munkáját az említett édesapa különösen most, Szimchát Torá, a Tóra ünnepének közeledtével.
Oberlander Báruch
