1948 óta legalább 900 ezer zsidó volt kénytelen elhagyni otthonát az arab országokban. Erről senki nem beszél, miközben nem lehet kettős mércét alkalmazni a zsidó és a palesztin menekültekkel kapcsolatban.
Izrael állam megalakulásáig zsidók százezrei éltek békésen arab országokban. Miután nem tudták megsemmisíteni a fiatal Izraelt, ezek az államok a saját területükön élő zsidók ellen fordultak, akik évszázadok óta lojálisak voltak a mindenkori helyi hatalomhoz.
Miközben a palesztin menekültek problémája jól ismert a világ minden táján, az elűzött zsidó menekültek gondjairól senki sem beszél. Voltak, akik saját elhatározás alapján indultak el Izraelbe, mások viszont nem akarták volna elhagyni szülőföldjüket – olvasható Edy Cohen írásában a ynetnews.com-on.
A szerző saját családja sorsát idézi fel: három generáció óta Libanonban éltek, minden évben meglátogatták a rokonokat Izraelben, de mindig vissza is tértek hazájukba. Aztán a ’90-es években a körülmények romlása arra kényszerítette őket, hogy elmeneküljenek. A Genfi egyezmény „menekült” meghatározása pontosan illik rájuk: olyan személyek, akik megalapozottan tartanak az üldöztetéstől faji, vallási, nemzetiségi okokból.
A ’80-as években a libanoni zsidók tucatjait gyilkolták meg Bejrút környékén és a kormány semmit sem tett a védelmükben. A Hezbollah erős volt, a kormány gyenge. Külföldieket és zsidókat raboltak el, öltek meg. Az elmúlt 60 évben legalább 900 ezer zsidó volt kénytelen elhagynia hasonló okokból az otthonát. Hátrahagyott vagyonuk értéke legalább 30 milliárd dollárt tesz ki.
2008-ban az Egyesült Államok Kongresszusa kimondta: nincs kettős mérce, a zsidó menekülteket ugyanolyan elbírálásban kell részesíteni, mint a palesztinokat. Ehhez a kanadai törvényhozás is csatlakozott. Az izraeli Kneszet 2010-ben november 30-át a Zsidó Menekültek Napjának nyilvánította.
zsido.com