A Turkish Airlines kezdeményezte a gesztust.

Két zsidó imaszoba is nyílni fog Isztambul új repülőterén — derül ki a The Jerusalem Post írásából. A világ legnagyobb reptereként számon tartott épületegyüttesben tervek szerint a turista és az üzleti osztályok váróiban is felállítanak egy-egy helyiséget, és az sem kizárt, hogy a terminál várócsarnokában is nyílik egy harmadik.

A zsidó imaszobák kialakítása a Turkish Airlines ötlete volt.

A török légitársaság jelenleg is sok zsidó utast szolgál ki, és naponta csaknem 600-5000 kóser ételt szolgálnak fel járataikon — emelte ki a médiának a törökországi Chabad képviselője, Mendy Chitrik rabbi, aki szerint a Turkish Airlines több gépet indít Tel-Avivból Isztambulba, mint Isztambulból Londonba.

Chitrik rabbi továbbá kiemelte: a zsidó imakönyvekkel felszerelt „mini zsinagógák” egyszerre szolgálják az askenázi és szefárd zsidóság tagjait is, így bárki imádkozhat majd, aki a reptéren jár — szemben az isztambuli Atatürk repülőtérrel, ahol nincs zsidó utasok számára fenntartott imaszoba.

Az új repülőtér a török fővárostól 35 kilométernyire épült — Isztambultól északkeletre, a Fekete-tenger irányában.

Megszakítás