Kell-e mezuzát tenni a járvány miatt kialakított kapszula-szobákra?

A Bét Menáchem lubavicsi iskola tanári szobájában az izraeli jesivákban alkalmazott módszert követve önálló kapszula-szobákat hoztak létre átlátszó nejlon falak segítségével, hogy így védekezzenek a járvány terjedése ellen. Felmerült a kérdés: önálló helyiségeknek számítanak-e a kap­szulák, vagyis kell-e rájuk mezuzát rakni.

Egy Izraelben megjelenő he­ti rabbinikus kiadványban (Vájismá Mose, 5781. Vájislách 2.) is tárgyalták ezt a témát. A cikk idézi a bné bráki Smuel Eliezer Stern és egy másik rabbi véleményét, akik szerint nem kell mezuzát rakni, az alábbi két érvre támaszkodva.

Az egyik érv, hogy ezek ideig­lenes elválasztófalak, és azokra nem kell mezuzát rakni. A másik érv, hogy a valódi szobák építésének az a célja, hogy elválassza egymástól az embereket, „a kapszulákban tartózkodó emberek azonban nem akarnak elválni a többiektől, csak a hatóságok kérésének tesznek eleget”. Az érvelés szerint ezáltal a kapszula-szoba nem számít valódi helyiségnek.

Egyik érveléssel sem tudok egyetérteni. Igaz, hogy ideiglenes helyiségre nem kell mezuzát tenni: ez arra vonatkozik, ha az ember bérel egy szobát vagy egy lakást, illetve szállodában megszáll. Ha külföldön van, akkor 30 napig nem kell fölrakni a mezuzát, de ha ennél többet van ott, akkor a 30. nap után tegye föl áldással (Sulchán áruch JD 286:22.) (Chábád szokás az, hogy rögtön a beköltözéskor felrakjuk a mezuzát áldás nélkül, 30 nap után leszedjük, ellenőrizzük, és áldással visszarakjuk [Széfer Minhágé Chábád 81. oldal].) Hasonlóképpen, ha az ember falat épít és 30 napon belül le fogja bontani, akkor arra megint nem rakunk mezuzát (Águr böáhálchá 31:30–31.), csak egy állandó lakhelyre és állandó falra.

Ebből látjuk, hogy egy 30 napon túl fennmaradó állapotot már állandónak tekintünk. Ezek alapján a kapszula-szobák már nem számítanak ideiglenesnek, hiszen sajnos a járvány már sok hónapja tart és úgy tűnik, hogy még tartani is fog egy darabig, mire az átoltottság elég nagy lesz.

A másik érvelés, miszerint az ember nem kívánja az elválasztást és csak a hatóságok kérésére használják a kapszulákat, nem érthető számomra. Ez ugyanis azt sugallja, hogy a szobában ülő illetőt nem érdekli a helyzet, ő maga nem tartja fontosnak, csak a hatósági előírásoknak akar megfelelni – ebből következően számára a szoba nem valódi helyiség, mivel nem tekint rá akként. Ez azonban akkor nem vonatkozik azokra – és elég sokan vagyunk! – akik komolyan veszik a járvány veszélyeit és a Tóra előírását, hogy őrizzük nagyon az egészségünket (5Mózes 4:9., 15.; SÁ CM 427:8.), és azért használja a kapszula-szobát, hogy elválassza másoktól. A mi iskolánkban nem a hatóságok köteleztek minket ezeknek a kapszula-szobáknak a létrehozására. Nincs okunk tehát nem valódi szobaként tekinteni a kapszulákra, melyeknek célja az elválasztás, és melyekre mindebből következően szükséges feltenni a mezuzát.

Ebből az is következik, hogy ezeket a helyiségeket nem hasonlíthatjuk ahhoz a helyzethez, amikor egy szoba közepére egy vagy több boltívet építenek, mivel a boltívek célja nem a szoba különválasztása (Águr böáhálchá 25:8.). Ebben az esetben ugyanis a boltíveknek nem célja a szoba szétválasztása, és így értelemszerűen nem is kell rájuk mezuzát rakni.

A fentiek alapján egyetértek Sámáj Grosz rabbival (Vájismá Mose uo.), aki szerint fel kell rakni a mezuzát, ha a kapszula-szobának megvan a minimálisan kötelező mérete, vagyis minimum 2*2 méter az alapterülete (SÁ JD 286:13.).

A fenti véleményemet megírtam a Heárot ubiurim folyóiratban (1188. szám 63–64. oldal).

Később azonban beszéltem mes­teremmel, Gávriél Zinner rab­bival, aki felhívta a figyelme­met arra, hogy egy, a miénkhez nagyon hasonló kérdést tettek fel a CHIDÁ-ként ismert Chájim Joszéf Dávid Ázuláj rabbinak (1724–1806).  A kérdés arra vo­natkozott, hogy a tengeri utazóknak kijelölt karanténba, ún. lazarettoba került zsidóknak kell-e mezuzát tenniük a helyiségekre, ahol elkülönítették őket akkor, ha több mint harminc napig kellett ott tartózkodniuk. A CHIDÁ azt válaszolta (Chájim sáál responsum 2. kötet 22. fejezet), hogy nem kell mezuza, mert a karan­tén­ban való lét mindenképpen ideiglenes lakásnak számít, akkor is, ha meghaladja a harminc napot. Aki ugyanis ránéz a lazarettora, rögtön látja, hogy so­ha senki nem szánja ezt állandó lakhelyének (lásd még Pitché tsuvá a SÁ JD-hoz 286:10.). Hasonló a helyzet a kapszula-szobákkal, amik egyértelműen átmeneti jellegűek, ezért nem kell rájuk mezuzát rakni (lásd még Águr böáhálchá 31:14., 39.).

Oberlander Báruch

  • Küldés emailben