Jó reklámnak bizonyult az Izrael-ellenes bojkottfelhívás Kanadában

Firas al-Najim a kóser termékeket forgalmazó Taste of Israel élelmiszerüzlet bojkottja mellett agitált. A próbálkozás nem vált be, sőt, az üzlet tulajdonosa hatalmas forgalomemelkedésről számolt be.

AL-Najim így írt Facebook oldalán a félrevezető nevű Az Emberi Jogok Kanadai Védelmezői (CD4HR) mozgalom nevében: “Legitim és nagy hatású bojkottra szólítunk fel az izraeli termékek és vállalkozások ellen Kanadában. Izraelt meg kell büntetni, hogy érezze az emberi jogok megsértésének, az nemzetközi jog megszegésének, a mészárlásoknak, a háborúknak, a fosztogatásoknak, a terrorizmusnak és a szomszédos, szuverén országok elleni számos más törvénytelenségének a következményeit”.

Gabriel Bolotin, a Taste of Israel tulajdonosa azonban elmondta, hogy a bojkottfelhívás utáni héten megduplázódott a forgalmuk. “Sokan csak azért jönnek, hogy vásárlásukkal a szolidaritásukat fejezzék ki. Nem csak zsidók, keresztények is” – mondta. Bolotin azt is hozzátette, hogy termékeiknek csupán a fele érkezik Izraelből, a többi kanadai, európai vagy az Egyesült Államokból származó árucikk. A Szentpétervárról kivándorolt üzlettulajdonos a barátaitól hallott először az ellene indított hadjáratról. Egy nappal később kanadai parlamenti képviselők látogatták meg, majd Peter Kent, a lakókörzet parlamenti képviselője is a tiszteletét tette, hogy a támogatásáról biztosítsa az üzletet.

“Nagyon jól esett mindez. A bojkottfelhívás elég kellemetlen volt, mert ki tudja, mire képesek az emberek. De azóta egyre csak jönnek a vásárlók. Elképesztő érzés!” – mondta Bolotin, aki megemlítette, hogy törzsvásárlói között sok Izraelből és a Gáza-övezetből kivándorolt arab is akad, akik hiányolják az izraeli ízeket.

Az “emberi jogi” szervezet később fokozta a kampányát és – tévesen – “palesztin fogásokat ellopó étteremnek” titulálta és boltot. Nehezményezték azt is, hogy – támogatását kifejezendő – az üzletbe látogatott a kanadai Liberális Párt egyik képviselője, Michael Levitt, ráadásul az éppen kanadai látogatáson tartózkodó izraeli Kneszet-tag, Sáren Hászkel társaságában, aki a “háborús bűnös Likud pártot képviseli”.

“Ez az étterem (sic!) a mi gyönyörű, békés és sokszínű vidékünkön működik, miközben ellopja a palesztinok fogásait és egy olyan megszálló rezsim zászlóját lobogtatja, mely bebörtönzi, meggyilkolja és elűzi a Szentföld őshonos népét. Egy ilyen intézmény bojkottja minden emberjogi aktivista kötelessége és végül győzelemmel jár, mert a világ jobbá tétele a célja” – írták a CD4HR weboldalán.

A bojkott ellenzői al-Najim Facebook oldalán is kifejezték nemtetszésüket, és antiszemita propaganda terjesztésével vádolták. Azt is egyértelművé tették, hogy ezen túl gyakrabban fognak izraeli árut vásárolni. “Ők címkéznek, mi vásárolunk” – írta egy kommentelő, mások a boycott – buycott angol szójátékkal fejezték ki szolidaritásukat a célba vett üzlettel.

A CD4HR az élelmiszerüzlet mellett támadást intézett egy zsidó tulajdonban lévő fogorvosi rendelő ellen is. A Gasner Dental bűne az volt, hogy támogatta a Walk with Israel elnevezésű, a zsidó államot támogató menetet.

Al-Najim ellen egyébként rendőrségi vizsgálat is folyik a Bnai B’rith szervezet feljelentése nyomán. Az “emberjogi aktivista” még nyáron esett neki egy tolószékes zsidó férfinak Toronto egyik parkjában. Az esetet valaki filmre vette, és eljuttatta a nyomozóknak. Szemtanúk szerint al-Najim több idős zsidót is inzultált a parkban.

Az Izrael és a Zsidó Ügyek Központja (CIJA) nevű szervezet szintén a kóser élelmiszerbolt mögé állt. “Íme egy újabb példa a BUYcott működésére. Egy újabb pofon a BDS-aktivistáknak. Ismét megmutattuk, hogy akik Izraelt veszik célba, végül éppen az ellenkező hatást érik el” – mondta Noah Shack, a CIJA torontói irodájának egy vezetője.

zsido.com

Forrás: israelandstuff

  • Küldés emailben