Korábban a Jeruzsálemben világra jött amerikaiak útlevelébe születési helyként nem kerülhetett be Izrael. 

Az Egyesült Államok pénteken kiadta az első olyan amerikai útlevelet, amelyben Jeruzsálem már Izrael részeként van feltüntetve – számolt be a The Algemeiner.

Korábban azoknak az amerikai állampolgároknak az útlevelében, akik Jeruzsálemben látták meg a napvilágot, születési helyként csak a város szerepelt, de az ország nem. Ez a gyakorlat is jelezte, hogy az amerikaiak nem ismerik el Jeruzsálem izraeli státuszát.

Az első útlevelet a 18 esztendős Menachem Zivotofsky ünnepélyes keretek között vehette át a jeruzsálemi amerikai nagykövetségen. David Friedman amerikai nagykövet személyesen nyújtotta át az okiratot a fiúnak.

Zivotofsky szülei kétszer indítottak pert az Obama-adminisztráció ellen, hogy a fiuk útlevelében ne Jeruzsálem, hanem Izrael szerepeljen születési helyként. A Zivotofsky házaspár Palm Springből alijázott Jeruzsálembe. A Legfelsőbb Bíróság végül a fiú ellen döntött és az elnökre bízta, hogy mi kerülhet az útlevélbe és mi nem. Barack Obama 2015-ben azt nyilatkozta az ügyről, hogy „visszafordíthatatlan károkat okozna”, ha az okiratokon Jeruzsálemet Izrael részeként ismernék el, mert Amerika elvesztené a közvetítői szerepét az izraeliek és a palesztinok között.

18 évnyi jogi csatározás után Donald Trump döntésének következtében a fiatalember útlevelébe bekerülhetett, hogy a „születési hely: Izrael”.

Mike Pompeo a héten jelentette be a döntést, amelynek következtében minden jeruzsálemi születési amerikai dönthet arról, hogy Jeruzsálemet vagy Izraelt jelöli meg születési helyként.

Az izraeli vezetés üdvözölte a döntést, hiszen az megerősíti Jeruzsálem izraeli státuszát, amit a világ országainak jelentős része nem ismer el.

A palesztinok elítélték a döntést, Mahmud Abbász szóvivője szerint a döntés szembemegy a nemzetközi joggal és a nemzetközi határozatokkal.

Megszakítás