Mi történt az elmúlt héten Izraelben?

A szakértők véleménye szerint 7-11 millió hordónyi olajat rejthet a föld mélye a lelőhelyen. Az afrikai-arábiai kőzetlemezek találkozásánál fekvő területről a geológusok régóta gyanítják, hogy nagy energiahordozó kapacitással rendelkezik, és a kilencvenes években végeztek is néhány próbafúrást, de a komolyabb kutatás csak a közelmúltban kezdődött el. A feltárásra szövetkezett vállalatcsoport igazgatója, Ejál Soker a következőt mondta: „Izgatottak vagyunk a felfedezéstől, és a lehető leghamarabb el akarjuk kezdeni a fúrásokat. Az itt található kőolaj erősíti az ország energiabiztonságát.”

Herzog felvilágosítaná a brit baloldalt

Jicchák Herzog Izraelbe hívta a brit Munkáspárt vezetőségét, melyet az utóbbi időben számos antiszemita botrány rázott meg. Az ellenzéki Munkapárt elnöke azután küldte el levelét, hogy a brit főváros egykori polgármestere, Ken Livingston Hitlert a cionizmus támogatójának nevezte, Aysegul Gurbuz szerint Hitler a történelem legnagyobb embere volt, Naz Shah pedig az izraeliek Amerikába telepítését javasolta. Herzog így fogalmazott: „Arra kérem Önöket, hogy szabaduljanak meg pártjuk antiszemita kisebbségétől, és jöjjenek el a Jád Vásem Múzeumba, ahol feleleveníthetik emlékeiket a kíméletlen igazságról, mellyel mi nap, mint nap együtt élünk.” Corbin nem reagált az izraeli meghívásra, de kijelentette, hogy „a Munkáspártban nincs helye az antiszemitizmus és a rasszizmus semmilyen formájának.”

Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt vezére
Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt vezére
Rekord a nemzeti parkokban

Rekordszámú belföldi turista kereste fel Izrael nemzeti parkjait peszách egyhetes ünnepe alatt. A nyári meleg és az öt, egymást követő félünnepi nap miatt 10%-kal többen kirándultak, mint a tavalyi évben. Az 1.2 millió látogató után mintegy 500 tonna szemetet kellett eltakarítani a parkokból, a munkálatokban számos ifjúsági szervezet és iskolai csoport segédkezett.

Hula-völgy
Hula-völgy
A Kineret-tó partjain 700 ezren hűsöltek, és sok strand bejáratát már a nap közepén be kellett zárni, mert nem tudtak több látogatót fogadni. A legnépszerűbb kirándulóhelyek között volt a Készáriai Nemzeti Park, a Holt-tenger melletti Éjn Gedi, és az észak-izraeli Hula-völgy.

Éjn Gedi
Éjn Gedi
Készáriai (Cesarea) Nemzeti Park
Készáriai (Cesarea) Nemzeti Park
A vendéglátás öröme

A peszáchot követő éjjel egész Izraelben nagyszabású mimuna ünnepségeket tartottak. A mimuna hagyományát eredetileg csak az észak-afrikai származású zsidó közösségekben ismerték, de mára az egész ország kiveszi a részét a vidámságból és az édes, kovászos sütemények fogyasztásából. Természetesen a politikusok is megragadják az alkalmat, hogy különböző mimuna partikon mutatkozzanak. Netánjáhu Jávnében, a marokkói gyökerű Dáhán családnál vendégeskedett.

 Netánjáhu a feleségével egy mimunán

Netánjáhu a feleségével egy mimunán
A miniszterelnök a következőt nyilatkozta a hagyományos desszert, a mufleta fogyasztása közben: „Örömteli és békés ünnepünk volt, és ezt a hadseregnek, a titkosszolgálatnak és a kormányt vezető Likud pártnak köszönhetjük. Peszách elmúltával ideje a mufleta csodáját élvezni.” Miri Regev kulturális miniszter Askelonban töltötte az ünnepet, s így összegezte élményeit: „Örülök, hogy a marokkói közösség képes volt a mimunát egy olyan nemzeti ünneppé emelni, mely alkalommal minden otthon megnyílik Izraelben. A vendéglátás ereje egységet és örömöt hoz Izrael népe számára.” Simon Peresz, egykori államelnök a Málká családot látogatta meg Tel-Avivban. „A mimuna az az ünnep, mely egyesíti Izrael egész nemzetét, és az itt élő etnikai csoportokat is. Mindannyian megérdemeljük, hogy vidámak legyünk, mufletát együnk és hangosan daloljunk”- nyilatkozta a veterán politikus.

31 milliós átlagfizetés havonta

Május elseje alkalmával az Adva Központ tanulmányt adott közre az izraeli társadalom egyenlőtlenségeiről. A felmérés szerint az izraeli munkavállalók 40%-ának havi bére az országos átlagfizetés felét teszi ki, és csupán 4854 sékelt (350 000 Ft) visznek haza a hó végén. A vállalatvezetők bére eközben folyamatosan növekszik, s jelenleg mintegy havi 139 000 sékelre (10 millió Ft) rúg. Az egyre szélesedő bérkülönbségeket jól mutatja, hogy a legnagyobb tel-avivi cégek felső vezetésében az átlagbér elérte a havi 425 000 sékelt (31 millió Ft), mely 44-szerese az országos átlagkeresetnek, ami 9592 sékelen (700 000 Ft). Az elemzés kiemeli, hogy bár a nők egyre nagyobb arányban vesznek részt a munkaerőpiacon, 36%-uk továbbra is a legrosszabbul fizetett állásokat tölti be.

Izraeli uborkaháború

Izraeli termelők nagy tételben semmisítik meg a terményeiket, és azt követelik a kormánytól, hogy az áremelés lehetőségének érdekében állítsa le az importot.

A Netánjá mellett fekvő Áhituv mosáv egyik földművese szerint a termelői közösség az uborkaállományának 60%-át semmisíti meg. A férfi a többek közt a Gáza-övezetből importált uborka által létrehozott versenyhelyzetre panaszkodott.

„Elmegyünk Rámi Lévihez [az egyik legnagyobb izraeli élelmiszerbolt lánc], vagy más intézményekhez, de azt mondják, hogy a miénkhez képest féláron is tudnak uborkát venni.” Szerinte az izraeli termelők hallgatólagos megállapodásban álltak a Mezőgazdasági Minisztériummal azzal kapcsolatban, hogy az árakat egy keskeny sávban tartják, de a minisztérium hagyja, hogy a hazai termelők számára túlságosan mélyre zuhanjanak az árak.

img683537

Megszakítás