„Gyerekek a Holokausztban: Csillagok Mennyország nélkül” című kiállítás keretein belül állít emléket a Jád Vásem múzeum közel 1.5 millió gyermeknek, akik a nácik áldozataivá váltak egykor.

Plüss mackók, játék babák és sok más játék kísérte végig gyermekek sokaságát szörnyű perceikben a Holokauszt során. Most ezek a játékok különleges részét képezik a Yad Vashem kiállításának – írta az Ynetnews.

A „Gyermekek a Holokausztban: Csillagok Mennyország nélkül” nevet viselő kiállítás közel másfél millió gyermek emlékét tárja a látogatók elé játékok és más személyes tárgyak – mint naplók, verses kötetek – gyűjteményével.

Jehudit Inbar, a Yad Vashem Múzeum részlegének igazgatója és kurátora úgy fogalmazott, hogy a kiállítás „elmeséli azon gyermekek túlélésnek történeteit, akik harcoltak, hogy életben maradhassanak és saját maguk számára kialakított valósággal próbálták fenntartani gyermekkorukat és fiatalságukat”.

„A kicsik gyerekkorát megrövidítette a Holokauszt; és sok esetben ők voltak azok, akik bátorítást jelentettek családjuknak, szüleiknek a túlélésért folytatott reménytelen küzdelmükben” – mondta Inbar.

„Megmaradtak gyermeknek, játszottak és nevettek, alkottak és kifejezték félelmeiket, reménységüket, amikor csak tudták. A rajzok, naplók, versek, zenék, levelek és játékok megindító és lenyűgöző belátást nyújtanak a Holokauszt által beárnyékolt gyerekkorba” – tette hozzá az igazgató az új kiállítás jelentőségét hangsúlyozva.

zsido.com

Kép:

Yad Vashem displays toys of Jewish children in the Holocaust

‘Children in the Holocaust: Stars Without a Heaven’ exhibit opens window into world of some 1.5 million children murdered the Nazis.

Megszakítás