Szerdán hozták nyilvánosságra a március 17-i választás végleges eredményeit Izraelben. A győztes Likud végül 30 mandátumot szerzett a 120 tagú Kneszetben. A közvélemény-kutatások szerint esélyesnek tartott Cionista Unió a második helyen végzett 24 mandátummal. Az Egyesült Arab Lista korábbi eredményeit jelentősen túlszárnyalva a szavazatok 10,61 százalékát szerezte meg, ami 13 képviselői helyet jelent.

A részvételi arány 72,34 százalék volt, ami 4,5 százalékponttal haladja meg a két évvel ezelőtti értéket. Így folytatódott a választói aktivitás elmúlt két választáson megfigyelt emelkedése. A részvétel azonban még így is elmarad az 1999-ig jellemző 80% közeli szinttől. A választásra jogosultak száma az eddigi 20 Kneszet választásokon folyamatosan nőtt. Idén már egész közel került a hatmillióhoz. A szűk 20 évvel ezelőtti, 1988-as választás idején csupán feleannyi választópolgár volt Izraelben, mint most.

mandatumok

A győztes Likud közel egymillió voksot kapott, ami százezerrel több, mint két évvel korábban, a Jiszráél Beiteinuval közösen elért eredmény, a 2009-es választáson szerzett szavazatok számát pedig negyedmillióval haladja meg. A szavazatarány tekintetében nem ennyire látványos a javulás, a mostani 23,4% egytized százalékkal jobb, mint 2013 januárjában és 1,8 százalékponttal több a 2009-es önálló eredménynél.

Az Egyesült Arab Lista is dinamikus bővüléssel büszkélkedhet. A harmadik helyet jelentő 10,6 százalékos szavazatarány jobb, mint a legutóbbi két választáson a Hadash-sal és a Baladdal összevontan elért kevéssel 9 százalékot meghaladó eredmény. 2013-2015 közel százezer fővel bővült az lista szavazóinak tábora. Mindez az eddigi 11 helyett már 13 képviselői helyet jelent számukra, így nagyobb súllyal képviselhetik az ország lakosságának ötödét kitevő 1,7 millió arabot.

reszvetel2

Munkatársunktól

 

 

 

Megszakítás