Izrael legnagyobb kórházainak orvosai vesznek részt önkéntesen az Innonation nevű társadalmi akcióban, melynek célja, hogy segítséget nyújtsanak a karanténba helyezett koronavírusos betegeknek a világ minden pontján.

A projektnek köszönhetően a kínai fertőzötteknek lehetőségük nyílt arra, hogy a megfelelő higiénia fenntartásával kapcsolatos kérdéseikre egy vezető izraeli doktornőtől, Dr. Ráchel Libenson Vanstól kapjanak választ. A kínai Weibo közösségi hálózaton adott angol nyelvű válaszokat azonnal kínaira fordítva kapták meg az érdeklődők.

Az egy héttel ezelőtt lezajlott videókonferencia az izraeli Innonation nevű cég által megszervezett, interaktív videóadások sorozatának első darabja volt. Céljuk, hogy összekössék az izraeli tudást és tapasztalatot, illetve a kínai igényeket. Már száz izraeli orvos jelentkezett, hogy önkéntes alapon beszélgessenek koronavírus miatt karanténba kényszerült betegekkel olyan témákról, amelyek gyakran foglalkoztatják az érintetteket: család és gyerekek, bőrgyógyászat (többek között a védőmaszkokkal szembeni érzékenység), táplálkozás, pszichológia (félelmekkel való megküzdés), terhesség, valamint azok a jelek, melyek komoly betegségre utalnak és azonnal cselekvést igényelnek.

A világ több mint hatvan országában már közel 90000-en fertőződtek meg a vírustól, és majdnem háromezer a halálos áldozatok száma. További tízezrek vannak karanténban, vagy vonultak vissza otthonaikba önkéntesen. Ők többnyire félnek a lehetséges következményektől és számtalan kérdés kavarog mindannyiukban a saját helyzetükről, tennivalóikról, szükséges intézkedésekről.

„Az érintett országok egészségügyi ellátórendszereire hatalmas nyomás nehezedik. Nagyon nehezen birkóznak meg a karanténban lévők egészségügyi szükségleteivel, valamint a társadalom egészséges tagjaival is, akik félnek rendelőbe, vagy kórházba menni” – mondta Ámit Gál-Or, aki négy évvel ezelőtt, 2016-ban apjával, Ámirral, és testvérével, Rázzal együtt társalapítója volt az Innonationnek. – „Izrael legjobb orvosainak önkéntes segíteni akarása teszi lehetővé, hogy megvalósítsuk ezt a projektet, és a szükséges egészségügyi tudásra való hatalmas igényt kielégítsük. Ez az önkéntes alapon nyugvó izraeli kezdeményezés megadja nekik azokat az alapvető információkat, melyekre szükségük van a mindennapos egészségügyi nehézségekkel való megküzdéshez, és melyeket jelenleg máshonnan nem kapnak meg” – tette hozzá.

Az online projekt kínai, japán, dél-koreai, olasz, amerikai és izraeli embereket céloz meg, valamint elérhető bármely más olyan országban, ahol emberek karanténban vannak a vírus miatt. A résztvevő orvosok a legnagyobb izraeli egészségügyi központok és kórházak szakemberei, köztük a Seba, a Rámbám, a Wolfson és a Szoroka dolgozói. Emellett olyan cégek is részesei a projektnek, amelyek hajlandóak voltak gyakorlati technikai segítséget biztosítani a résztvevő kórházak számára. „A technológia áthidalja az országok közti egészségügyi szakadékot, míg az izraeli egészségügyi intézmények és a legjobb izraeli orvosok önkéntes munkája lehetővé teszik e projekt létrejöttét” – mondta Gál-Or. – „Először élő közvetítést láthatnak a nézők, ahová bejelentkezhetnek és beküldhetik a kérdéseiket. Ebben legfeljebb százan vehetnek egyszerre részt, hogy valóban segíteni tudjunk. Ezután megszerkesztjük a felvételt, és az egész világon elérhetővé tesszük azt. Így egyéni szinten is tudunk segíteni, és szélesebb skálán, nagyszámú emberhez is elérhetünk.”

A videóprojekt az Innonation egy korábbi kezdeményezését követi. Annak keretében olyan egészségügyi felszerelésre gyűjtöttek, melyre különösen nagy szükség van Kínában. Mostanra az Innonation és az Israeli Chamber of Commerce in China (IsCham) mintegy 500 ezer darab védőfelszerelést (maszkokat, köpenyeket és kesztyűket) adományozott. A 23 éves Gál-Or 12 éven át élt és tanult Kínában. Jelenleg Tel-Avivban él, ahol az Innonation irodáját vezeti. A szervezetnek különböző kínai területeken, többek között Pekingben, Hangcsouban és Hong Kongban is vannak kirendeltségei. A Gál-Or család két évtizede aktív a technológia, a telekommunikáció és az ingatlankereskedelem terén a kínai piacon. „A kapcsolatok szakértői vagyunk, és a koronavírus kérdése nagyon személyesen érintett minket. Mindenképpen meg szerettük volna találni a módját annak, hogy segíthessünk, azon túl is, hogy felszerelést adományoztunk. A zsidó hagyomány a tudás megosztásán alapul. Az izraeliek egészségügyi szakértelme és a technológia minősége igen magas színvonalú. Így aztán arra jutottunk, hogy a legtöbbet azzal adhatunk, ha megosztjuk a rendelkezésre álló tudást.”

Az elhatározás után az Innonation gárdája olyan egészségügyi központok vezetőit kereste fel, amelyekkel kapcsolataik voltak. „Fantasztikus volt látni, hogy az orvosok milyen gyorsan jelentkeztek önkéntesnek, és az igazgatók mennyire támogatták a projektet.” – mondta Gál-Or. Az

Innonation egy leányvállalatot is létrehozott, hogy új kórházakat építsenek, és az izraeli szaktudást átadják más helyeknek is. Egyelőre azonban teljes erővel a videóprojektre koncentrálnak, mely egyébként a pozitív publicitást leszámítva nem hoz semmiféle profitot a cégnek: „Pusztán az a célunk, hogy a krízishelyzetben levő embereket orvosokkal és kórházakkal kössük össze. Addig dolgozunk ezen, amíg el nem tűnik a vírus.”

 

zsido.com

 

Forrás: israel21c

Megszakítás