Ha bárhol a világban katasztrófa történik, az elsők között érkeznek a helyszínre. Az izraeli mentőszolgálat sajnálatos módon rendkívül sok tapasztalatra tett szert a jelentős emberveszteséggel és tömeges sérüléssel járó események kezelésével kapcsolatban.

Az izraeliek felkészültsége példa nélkül álló, s tapasztalataikat és tudásukat másokkal is megosztják. Legutóbb Ecuadorba érkezett a Mágen Dávid Ádom (Vörös Dávidcsillag – MDA) küldöttsége a dél-amerikai ország Egészségügyi Minisztériuma és a helyi Vöröskereszt meghívására. Az izraeliek tömegkatasztrófa hatékony kezelésére tanították meg kollégáikat, akiknek egy összedőlt épületből kellett hetven sérültet evakuálniuk. A gyakorlat során a kórházba érkezés előtti ellátásra helyezték a legnagyobb hangsúlyt, felhasználva a tavaly áprilisi ecuadori földrengés tanulságait.

Az MDA járművei

„A Mágen Dávid Ádom része a Nemzetközi Vöröskeresztnek, és mindig kész segítséget nyújtani a világ bármely részén. Azért osztjuk meg a tudásunkat és a tapasztalatainkat, hogy minél több ember életét menthessék meg. Örömmel dolgoztunk együtt az ecuadoriakkal, akik most hatékonyabban léphetnek fel egy esetleges tömegszerencsétlenség esetén.” – mondta Eli Bin, az MDA igazgatója.

Eli Bin, a Vörös Dávidcsillag igazgatója

Az izraeli mentősök ezen a héten hazai terepen tartottak oktatást a világ különböző részeiről a zsidó államba érkezett mentőszolgálatok képviselőinek. A kanadai, olasz, angol, indiai és amerikai mentősök Izrael legfelkészültebb szakembereitől tanultak. A küldöttségek tagjai látogatást tettek izraeli mentőállomásokon is és gyakorlati képzésük során egy felrobbantott autóbusz sérültjeit kellett ellátniuk.

Forrás: United with Israel

Megszakítás