Egy tíz évet felölelő kutatás nyomán izraeli tudósok azt állítják, hogy az idejében felfedezett emlőrák kemoterápia nélkül is sikerrel gyógyítható. A felmérés során 1365 olyan nő kezelését követték figyelemmel, akiknél az emlőrák két leggyakrabban előforduló típusa jelentkezett és hamar megkezdték a kezelésüket.

Minden páciensen elvégezték a rák visszatérésnek kockázatát felmérő oncotype vizsgálatot. Azoknak a betegeknek, akik 25 pontnál kevesebbet kaptak, azt ajánlották, hogy ne vegyék igénybe az erős mellékhatásokkal járó kemoterápiás kezelést. A páciensek közel 100%-a a kezelés elmaradásának ellenére is teljesen tünetmentes maradt. A kutatást a rechovoti Káplán és a Tel-Aviv-i Ászutá egészségügyi központ munkatársai végezték.

Az oncotype vizsgálat során a daganat szövetéből vesznek mintát biopszia segítségével, vagy a daganatot eltávolító műtét közben. A molekuláris elemzés során, 21 különböző gén vizsgálatával, a tumor biológiai profilját határozzák meg.

A felmérésből kiderült, hogy a kemoterápia nélkül gyógyított betegek 97.4%-nál nem újult ki a rák és a betegek mindössze 0.7%-a halálozott el.

A kemoterápia mellőzése azért fontos, mert az immunrendszert működésképtelenné tévő eljárás miatt a betegeknek rengeteg nehézségen kell keresztülmenniük, s bizonyos esetekben az életük is veszélybe kerül.

„A vizsgálat minden kétséget kizáróan azt bizonyítja, hogy a kemoterápia mellőzhető szinte minden olyan esetben, amikor kellő időben fedezték fel a mellrákot” – jelentette ki Solomon Stettner professzor, a Petách Tikva-i Beilinson Egészségügyi Központ onkológusa.

zsido.com

Forrás: Arutz7

 

 

Megszakítás