Újabb mérföldkő.

Dani Pearl és Itáj Moldavski személyében először vettek részt izraeli versenyzők a Közel-Kelet legnagyobb off-road autóversenyén, melynek az Egyesült Arab Emirátusok fővárosa, Abu Dhabi adott otthont március 26. és 29. között.

A lépés további erősíti a gyanút, mely szerint Izrael és az öböl-menti arab államok között egyre szorosabb az együttműködés, annak ellenére, hogy hivatalos diplomáciai kapcsolatot egyikük sem alakított ki a zsidó állammal, melynek elvileg a létezését sem fogadják el. A közelmúltban Szaúd-Arábia nyitotta meg légterét az Air India Tel-Avivba tartó járatai előtt, és feltehetően szaúdi segítséggel menekítették Izraelbe a jemeni zsidók utolsó csoportját. Egy szaúdi herceg pedig egyenesen elismerte az izraeliek jogát a saját államra és a békére.

A „Pearl Pango Racing Team” két versenyzője és három segítője izraeli útlevéllel lépett az Emírségekbe. „A szervezők rendkívül kedvesen fogadtak minket. Nagyon várjuk már a versenyt, nagyon izgatottak vagyunk” – mondta Pearl. Az izraeli csapat részvételének fontosságát az is emeli, hogy ez esetben a szervezők meghívására érkeztek az országba. Izraeli versenyzők korábban már megmérettették magukat az Emirátusokban különböző sportágakban, ám azokban az esetekben a nemzetközi szövetségek kényszerítették rá a fogadó országot az izraeliek beengedésére, és ennek megtagadása esetén kizárták volna az UAE versenyzőit a szakágból.

„Külön köszönet illeti az Emirátusok és Izrael autóklubját, amiért segítettek beszerezni az összes szükséges engedélyt a számunkra” – mondta Pearl.

Azért némi üröm is vegyült a versenyzők örömébe. A szervezők továbbra sem engedélyezték, hogy az izraeliek a saját lobogójuk alatt induljanak. Az izraeli versenyautón így csak a csapat logója és színei jelentek meg, a Dávid-csillagos zászló nem.

Az izraeli részvétel egyébként egy technikai malőr miatt kis híján meghiúsult. A csapat Polaris ZRZ ATV típusú versenyautója a szállító cég hibája miatt elakadt út közben. Végül az emirátusi szervezők közbenjárására sikerült a járművet időben rajthoz állítani.

Az Abu Dhabi Desert Challenge elnevezésű, a sivatagi dűnéken haladó verseny a világ egyik legjelentősebb off-road küzdelme. Ebben az évben 29 ország 112 versenyautója haladt át a startvonalon, hogy naponta 450 km-t küzdjenek le a 40 fokos hőségben. Az összesített eredmények alapján az első helyet Csehország csapata érdemelte ki, az izraeliek a 26. helyet szerezték meg.

zsido.com

Forrás: Ynet

Megszakítás