Izraelben megünnepelték az alija napját

2016 óta ünneplik meg Izrael-szerte chesván hónap hetedikén az alija napot. Ez idén október 26., vasárnapra esett.

Az alija azt jelenti: felmenetel. Ezzel a szóval illetjük azt, ha valakit felhívnak a Tórához, ebből a kifejezésből származik a héber zarándok – olé regel – szókapcsolat is (mivel a hegyek tetején fekvő Jeruzsálembe fizikai és spirituális értelemben egyaránt felmegy az ember) és ezt használjuk akkor is, amikor valaki a gálutból, vagyis a diaszpórából Izrael Földjére költözik.

Erec Jiszráel, Izrael Földje központi szerepet tölt be a zsidóságban. A zsidók az elmúlt kétezer év szétszóratása során mindvégig arról álmodoztak, hogy visszatérnek őseik földjére. Imáink, ünnepeink, mindennapi szokásaink között is számos olyan van, melyek az Izrael Földjére való visszatérésről szólnak. A Tórában több helyen is olvashatjuk, hogy az Örökkévaló Ávráhám ősapának és utódainak ígérte ezt a földet, és a Tórában leírt események jelentős része is itt játszódik.

Az Izraelben lakás micvája a következő tórai mondatból vezethető le (M.V. 33:53):

Foglaljátok el az országot és lakjatok benne, mert nektek adtam az országot, hogy elfoglaljátok.

Azt mondja a Talmud (Keuvot 111a): Az, aki 4 ámát [könyök] lép Izraelben, megérdemli a helyét az eljövendő világban.

Kérdés azonban az, hogy kötelező jellegű micva-e az Izraelben való élet, akár a tfilin, vagy a szombattartás, vagy inkább megengedő, lehetőséget kínáló, mint például a szukoti sátorban való étkezés az ünnep első estéjét követően. Míg a XIII. századi Rámbán (Mose ben Náchmán) egyértelműen micvának tekinti, addig az őt időben nem sokkal megelőző Rámbám (Mose ben Májmon) nem vette bele a 613 micvát felsoroló művébe ezt a cselekedetet, mivel szerinte csak a Szentély fennállásának idején lehet ilyen micváról beszélni. A XX. század egyik legnagyobb rabbinikus alakja, Moshe Feinstein rabbi pedig arra a következtetésre jutott, hogy az Izraelben való lakás „micvá kijumá” – olyan parancsolat, melynek betartása igen dicséretes, ám senkinek nem kötelessége betartania.

Napjainkban az az általánosan elfogadott megközelítés, hogy amennyiben egyformán élhető a diaszpóra adott országa és Izrael, akkor inkább az utóbbit érdemes választani. Az évszázadok során nagyon sokan tettek így, vállalva a veszélyeket és a hosszadalmas, kimerítő és sokszor bizonytalan kimenetelű utazást. Amikor például a fent említett Rámbán 72 éves korában, viszontagságos utazás után megérkezett a Szentföldre, elkeseredve tapasztalta, hogy a mongolok dúlása után alig maradt túlélő a városban, és közülük is csak tucatnyian voltak zsidók. Szomorúságában, akár a gyászolók, megtépte ruháját. Nagy mértékű, tömeges alijára azonban csak a XIX. század második felétől került sor, több hullámban.

A Talmud (Ketuvot 110b) egyébként azt is mondja, hogy a diaszpórabeli lét olyan, mintha az ember bálványokat imádna. A kommentátorok elmagyarázzák, hogy ez arra utal, hogy ahhoz, hogy megfelelő erkölcsi és spirituális környezetben élhessünk, bizonyos mértékben fel kell áldoznunk a kényelmünkből. Ha nem így teszünk, negatív erők hatása alatt maradhatunk. Bölcseink azt is mondják, hogy Izrael levegője bölccsé tesz. Ez az a föld, ahol prófétáink prófétáltak, és az Izraelben élők a mai napig különleges csodáknak lehetnek tanúi nap mint nap. Emellett számos parancsolatot csakis Erec Jiszráelben tarthatunk meg, innen is látjuk, hogy Izrael önmagában magasabb spirituális szinten van, mint a világ bármely más területe. A csakis Izraelben érvényes micvák közé tartozik a smitá (hetedik év), valamint a jóvél (50. év) parancsolata, a trumá és a máászér, az orla és más, mezőgazdasággal kapcsolatos parancsolatok.

Ezzel természetesen nem azt szeretnénk állítani, hogy az Izraelen kívüli élet alacsonyabb rendű. A Tórának és a benne szereplő micváknak megfelelő élet, melyet Isten előírt számunkra, mindenhol egyformán értékes, akárhol éljük is le, és számtalan esetben látjuk és tapasztaljuk, hogy valaki sokkal komolyabb eredményeket ér el és sokkal többet ad a zsidó népnek Izraelen kívül, mint Izraelben. Mózes mégis elkeseredett, amikor nem tudta meggyőzni Istent, hogy a rá kiszabott büntetés ellenére engedje be őt az Ígéret Földjére. Tudta ugyanis, hogy számos micvát csakis ott lehet megtartani, és szeretett volna ezekből is részesülni.

Minden nap imádkozunk azért, hogy az Örökkévaló elhozza a végső megváltást, véget érjen a szétszóratás, és minden zsidó Izrael Földjén éljen az idők végezetéig.

 

zsido.com

 

Forrás: aish

  • Küldés emailben