„Ennél szebb ajándékot elképzelni sem tudnék” – mondta Yisrael Helprin, aki feleségével együtt már régóta tervezte a költözést.

Nem mindennapi történetről számolt be nemrég a Jewish Telegraphic Agency, melynek „főszereplője” egy New Yorkban élő zsidó férfi. Yisrael Helprin nemcsak a neve miatt kötődik szorosan a zsidó államhoz, hanem születésnapja is Izrael megalapításával egy napra esett.

Egy cionista család gyermekeként, számos héber-nyelvű gyerektábor után Helprin feleségével is hamar megosztotta nagy álmát: első randevújukon, 45 évvel ezelőtt már arról beszélgettek, hogyan fognak Izraelbe költözni.

Az álom kedden végül valóra vált és Izrael megalapításának 70. évfordulóján a férfi és felesége, Bella alijázott. A New York-i otthonukat maguk mögött hagyva Ramat Beit Shemeshbe költöztek, ahol lányuk él családjával. Négy másik gyermekük és családjaik az Egyesült Államokban maradtak.

„Izrael és köztem szoros kapcsolat áll fent születésem óta” – mesélte Helprin. „Minden évben együtt ünnepeljük a születésnapunkat” – tette hozzá. „Ebben az évben elérkezett az életutam csúcspontja. Elképzelni sem tudnék ennél szebb ajándékot” – mondta boldogan.

 

zsido.com

 

Kép forrása: JTA

Megszakítás