Tíznapos izraeli látogatásra érkezett a Brooklynban élő (egyik) szatmári rebbe, Jekutiel Jehuda Zálmán Léjb Teitelbaum rabbi. A rebbét tízezrek várták Jeruzsálemben, ennek következtében a belvárosban kedd délután szinte megállt az élet a számos útlezárás miatt.

A rebbe az útja során először Londonba utazott és látogatást tett a brit fővárosban élő híveinél, majd onnan repült tovább egy magángépen a Ben-Gurion repülőtérre. Jeruzsálemben a rebbe beszédet mondott az őt köszöntő tömegnek, és felkereste a jelentős felújításon átesett központi szatmári zsinagógát, amely a Meá Seárim városnegyedben áll.

Ezt követően a rebbe látogatást tesz az irányítása alatt álló szatmári tanintézményekben, és találkozik az anticionista háredi közösségeket összefogó Édá Cháredit szervezet vezetőivel. A rebbe szerdán a Cofim (Scopus) hegyre is ellátogat, hogy onnan tekintsen át a Templom-hegyre. A szatmári ideológia szerint tilos Izrael olyan területeire lépni, melyet az 1967-es, hatnapos háborúban szabadítottak fel, mert azokat a nemzetközi jog nem tekinti a zsidó állam részének, illetve mivel az a cionista állam katonai sikerének elismerése lenne. Mivel a jeruzsálemi óváros és a Siratófal is ilyen területen fekszik, a rebbe egy magaslatról imádkozhat csak a zsidóság legszentebb helye felé.

A látogatás során a rebbe a „tiszta sékel” elnevezésű segélyprogram keretében jelentős mennyiségű készpénzt oszt ki az állami támogatásokat és szolgáltatásokat ideológiai okokból visszautasító hívei és intézményei között.

A rebbe elutazik a jelentős szatmári közösségnek otthont adó Bét Semesbe és Bnéj-Brákba is, illetve imádkozik rabbi Simon Bár Jocháj, a neves misnai bölcs sírjánál, az Észak-Izraelben fekvő Meronban.

A hívei által „Reb Zálmelének” hívott vezető a dinasztialapító Joel Teitelbaum rabbi (1887-1979) unokaöccsének, az Újfehértón született Mose Teitelbaum (1914-2006) rabbinak az egyik fia. Joel rabbi Szatmárnémetiben alapította meg közösségét 1905-ben. A holokauszt során híveinek legnagyobb részét megölték, ő maga pedig a híres Kasztner-vonat segítségével hagyta el Magyarországot. Először rövid ideig a Szentföldön élt, majd New Yorkba költözött és újjáépítette közösségét. A szatmári haszid mozgalom mára a világ legnépesebb haszid csoportjává vált. Joel rabbi utódjának unokaöccsét, Mose rabbit nevezte ki, aki haláláig vezette a közösséget. A két fia és a híveik közötti torzsalkodás még az ő életében elkezdődött, és elhunytát követően két részre szakadt a szatmári mozgalom: mind az idősebb fiú, Áháron, mind öccse, Zálmán külön udvart alapított.

zsido.com

Forrás: Kikar

Megszakítás