Jeruzsálem egyesítésének 49. évfordulóján Juli Edelstein, a Kneszet elnöke támogató üzenetek sokaságát kapta a világ minden részéről olyan politikusoktól, akik fontosnak tartják a zsidó állam fővárosának egységét. Az egyik levelet az Izrael Szövetségeseinek Választmánya nevű szervezet két elnöke, a texasi Ted Cruz szenátor – korábbi republikánus elnökjelölt -, és az illinois-i Mark Kirik szenátor küldte.

„A Jeruzsálem-nap emlékeztet minket arra, hogy csak az izraeli fennhatóság garantálja a város megannyi etnikai és vallási csoportjának a jogait és a szent helyek sértetlenségét. A zsidó nép 3000 éves kapcsolata Jeruzsálemmel és az izraeli kormányok elkötelezettsége a vallásszabadság biztosítására a város minden felekezete számára, arra sarkall bennünket, hogy elismerjük Izrael fennhatóságát és jogait ősi, történelmi fővárosában” – áll a levélben.

Jordana McMillan a szervezet kommunikációs vezetője elmondta, hogy a levelet azért írták meg, mert a nemzetközi politikai színtéren egyre nagyobb nyomás nehezedik Izraelre, Jeruzsálemmel felosztását követelve.

„A Jeruzsálem-napi levél aláírói annak a milliónyi, különböző vallású embernek a véleményét közvetítik, akik hisznek a demokráciában, az emberi jogokban, a törvény előtti egyenlőségben. Ezek azok az értékek, melyek Izraelt is jellemzik. Ezen a napon arra szeretnénk emlékeztetni az izraeli vezetést, hogy szövetségesei a világ minden pontján határozottan kiállnak Izrael fővárosa, az egységes és oszthatatlan Jeruzsálem mellett.”

A nyilatkozat aláírói között vannak republikánus és demokrata párti képviselők az Egyesült Államokból, képviselők az Európai Parlamentből, Svájcból, Dél-Afrikából és számos dél-amerikai ország képviselőházából.

A tolerancia hívei nem tolerálták a vallásos férfit

Vallásos zsidó férfit inzultáltak a Tel-Avivi meleg felvonulás résztvevői. Icik, lubavicsi haszidként, péntekjeit arra áldozza, hogy tfilinrakásban és imádkozásban segédkezzen a döntően szekuláris város járókelőinek. Minden alkalommal sokan megállnak kis asztalkájánál, ahol feltehetik a tfilint, elmondhatják a Smá Jiszráel imát, és válthatnak néhány szót vallási ügyekben. A múlt pénteken is így történt mindez. A sábát közeledtével Icik összepakolt, és elindult, hogy busszal hazautazzon. Útközben azonban a felvonulók egy csoportja szidalmazni kezdte, és a vallást gyalázva provokálta. „Már majdnem a buszmegállóba értem, amikor egy csapat ember állta el az utamat. Az öltözékükről ítélve a felvonulókhoz tartoztak. Hangosan szidalmazni kezdtek engem is és a zsidó vallást is. Mindezt a haszid kinézetem miatt. Fontos megemlíteni, hogy én egyáltalán nem tettem rájuk megjegyzést, egyszerűen mentem az utcán, mint bárki más. Még azután is így tettem, hogy a gyalázkodás elkezdődött. Egyre többen lettek, és megpróbáltak valamilyen reakciót kiprovokálni belőlem.”

Icik megjegyezte, hogy voltak néhányan a tömegben, akik próbálták csillapítani az agresszívan viselkedőket. „Szégyen, hogy azok az emberek, akik az egyenlő jogokért és a másság elfogadásáért küzdenek, nem képesek tolerálni azt, aki tőlük eltérő módon él, és bűnnek tartják a hagyományos zsidó öltözet viselését” – tette hozzá.

Izraeli-egyiptomi katonai akció

Izraeli vadászgépek, helikopterek és drónok állítólag nagyszabású támadást hajtottak végre egyiptomi beleegyezéssel a Szináj-félszigeten. Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője nem kommentálta az értesüléseket, de korábban már többször volt példa hasonló beavatkozásra a beszivárgott iszlamista terroristákkal szemben. Arra is volt példa, hogy Izrael engedélyezte az egyiptomi hadsereg bevetését a területen, amit egyébként nem tesz lehetővé az egyiptomi-izraeli békemegállapodás. Izrael attól tart, hogy az Iszlám Államhoz kötődő csoportok támadást akarnak végrehajtani Éjlát és az ország déli része ellen.

Izraeli vadászgép
Izraeli vadászgép
A szárazföldön nincs elég hely: mesterséges szigeten lesz a repülőtér

A Tel-Avivtól északra fekvő Herclia település vezetése két sziget építését tervezi a Földközi-tengerben, a várossal szemben. Az egyiken lakóépületek lennének, a másikon repülőtér létesülne. Tel-Aviv szintén tervezi egy szigeten álló repülőtér létrehozását, mivel a város északi peremén fekvő Szdé Dov légikikötő helyén lakóparkot kívánnak építeni.

A Herclia partjaitól 3 kilométerre tervezett lakószigeten 40 000 lakás, több hotel és sportpálya is épülne. „Nincs más megoldás, szigeteket kell építenünk. Szükségünk van lakásokra és repülőterekre is. A szárazföldön egyszerűen nincs elég hely” – mondta Mike Sacca, a hercliai városháza építésze. A beruházás költségét 4 milliárd sékelre (285 milliárd Ft) teszik. Tel-Aviv a partoktól egy kilométerre tervez repülőteret és sótalanító üzemet, ahová az 5. autópálya meghosszabbításaként épülő híd vezetne majd.

146-herz1

Megszakítás