A magyar-izraeli gazdasági vegyesbizottság megalakulása óta folyamatosan fejleszti a két ország közötti oktatási, innovációs és gazdasági kapcsolatokat és az eddigi nem túl széleskörű együttműködésben jelentős az előrelépés, köszönhetően a bizottságnak és – többek között – az EMIH közreműködésének is. A bizottság magyar társelnöke dr. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) oktatásért felelős államtitkára, akivel az eddigi eredményekről és a további lehetőségekről beszélgettünk.

– Jelen pillanatban a gazdasági kapcsolatok Izraellel Ön szerint milyen fejlődést mutatnak? Merre tart az együttműködés?

– A két ország között sokkal több gazdasági, üzleti, illetve tudományos kapcsolat lehetne, mint ami volt. Amikor elkezdtük strukturálni a két ország közötti együttműködé­se­ket, akkor azt láttuk, hogy sok te­rületen egyoldalú a kapcsolat, és ezen szeretnénk változtatni. Például, sokkal több izraeli cég működik Magyarországon, mint amennyi ma­gyar cég Izraelben, vagy említ­het­ném az oktatás területét is, hiszen sokkal több izraeli hallgató tanul nálunk, mint magyar Izraelben. A két ország közti kulturális kapcsolatok és a köztünk lévő hasonlóságok sokkal magasabb szintű együttműködéseket indokolnának. A vegyesbizottság munkájának köszönhetően elkezdtek a vállalati és felsőoktatási kapcsolatok erősödni, és remélem, a következő, május 28-ai ülésen további előrelépéseket tudunk elérni. Persze az államnak nem minden területen van feladata, a gazdasági kapcsoaltok terén inkább csak indikátor szerepe van.

– Mi a helyzet a kutatás területén?

– Amikor Netanjahu miniszterelnök úr Magyarországra látogatott, meghatároztuk azt a néhány területet, amire fókuszálunk, és itt el is kezdődött a közös munka. Ilyen például a mesterséges intelligencia vagy az autonóm járművek fejlesztése. E téren az együttműködések mind az egyetemi, mind a kutatóintézeti, mind pedig a vállalati oldalon elkezdődtek. De említhetném a biotechnológiát is, már két olyan izraeli cég is van, akik biotechnológia alkalmazásokat fejlesztenek illetve gyártanak Magyarországon. Aztán a harmadik jelentősebb terület az egyik nagy hazai kutatási infrastruktúrához kötődik, a szegedi ELI Science Parkhoz. A lézer-kutatóközpont unikális a világon, ezért adódik a lehetőség, hogy ezt izraeli partnerek, például a Ben Gurion Egyetem kutatói is igénybe vegyék.

– Milyen más területeken tudunk még tanulni izraeli cégektől?

– Szeretnénk átvenni olyan jól működő megoldásokat, amelyek a startup ökoszisztéma fejlesztésében segítenének nekünk. Két olyan céget is meghívtunk, akik azzal foglalkoznak, hogyan lehet egy adott országon belül a különböző szereplőket összekapcsolni és sikeres együttműködéseket létrehozni. A másik irány az egyetemen belüli technológia-transzfer módszertan át­vétele, harmadikként pedig a szoft­verbiztonsággal kapcsolatos ügye­ket említeném. A cél az, hogy a jól működő gyakorlatokat, fejleszté­se­ket, oktatási anyagokat ne kelljen újra „feltalálni”.

– Milyen ipari alkalmazása lehet a Cyber Security-vel kapcsolatos technológiának?

– Főként az autonóm járművek ese­tében van jelen, hiszen ezek az autók is megtámadhatók kívülről, ugyan­úgy, mint bármelyik számító­gép. Ennek számos gyakorlati al­kal­mazása létezik, és tudunk jó pár olyan izraeli cégről, akik ezzel fog­lalkoznak. Ez a terület is egy jó együttműködési platform lehet a két ország között.

– Milyen időközönként ülésezik a bizottság?

– Az a jó, ha minél ritkábban ülésezik, mert az azt jelenti, hogy haladnak a ügyek. Évente egyszer minimum összeülünk. Az elején nyilván meg kellett határozni az irányvonalat, de az állam szerepe itt inkább a koordináció, a támogatás, és nem a beavatkozás.

– Magyar oldalról Ön a társelnök, van egy izraeli társelnök is, de milyen állandó tagjai vannak még a bizottságnak?

– Azokat hívjuk meg, akik érdekeltek: kutatókat, vállalatok vezetőit, állami szervek szereplőit, az NKFE elnökét, hasonló izraeli cégek elnökeit. Azokat, akiknek van tennivalójuk ezekben az ügyekben.

– Benjamin Netanjahu izraeli mi­nisz­terelnök tavalyi látogatása mennyi­ben járult hozzá ezeknek a kap­csolatoknak a további fejlődéséhez?

– A látogatás valóban nagy lendü­le­tet adott, most már látszik, hogy Ma­gyarország felkerült Izrael „együtt­működési térképére”.

– Mi a helyzet az oktatási területen?

– A szegedi, a Debreceni és a Semmelweis Egyetemnek már van élő együttműködése izraeli egyetemekkel. Az orvosképzés területén azt látjuk, hogy a nálunk végzett izraeli hallgatók az itt szerzett tudást magas szinten tudják alkalmazni Izraelben. Ahol az együttműködést fejleszteni kellene, az inkább az oktatókórházakkal való kapcsolat. Az egyik kérdés jelenleg, hogy hogyan lehet az izraeli egyetemi kórházakat akkreditálni, hogy részei legyenek a magyar orvosképzésnek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a képzés 6 évéből ötöt nálunk tölt el a hallgató, de a klinikai gyakorlatot izraeli kórházban végzi, hogy később ne okozzon gondot számára az eltérő környezet.

– A Bar Ilan és a Milton Friedman egyetem együttműködésében milyen lehetőséget lát?

– A Zsigmond Király Egyetem ma­gán­egyetem volt, amit az EMIH át-

­vett, és most Milton Friedman Egye­tem néven működik tovább. A Bar Ilan egyetemmel, mint a világ 55. leg­-

jobb egyetemével való együtt­mű­kö­dés mindenképpen olyan lehetőséget jelent a Milton Fried­man Egyetemnek, amelyből tu­dást, tapasztalatot, kapcsolatrend­szert tud szervezni.

A magyar-izraeli vegyesbizottság felelősségi körébe az alábbiak tartoznak

(a) olyan tevékenységekre vonatkozó javaslatok benyújtása az Együttműködő Hatóságok felé, melyek a Felek között jelen Megállapodás keretében történő együttműködést erősítik;

(b) jelen Megállapodás keretében történő együttműködés lehetséges módozatainak azonosítása;

(c) az Együttműködő Hatóságok által jóváhagyott és tőlük jelen Megállapodás keretében pénzügyi támogatásban részesülő projektek végrehajtásának monitorozása;

(d) a Vegyes Bizottság működési szabályzatának felállítása.

 

A magyar-izraeli vegyesbizottság együttműködési lehetőségei

IAI ELTA Systems Ltd.                          Cyber Academy, Zalaegerszeg tesztpálya a drónok elleni védelem területén

Arilou Cyber Security                           Autonóm járműfejlesztés

  Technologies Ltd.

Israel Innovation Institute                      Izraeli innovációs ökoszisztéma, Ipar 4.0 megoldások

Compass Ventures Group                     ELI Science Park – magyar-izraeli-kínai technológiI park Szegeden

Hadassah Medical Organisation              Magyarországon végzett izraeli diákok,

                                                         magyar hallgatók izraeli oktatási lehetőségei, szakmai, klinikai gyakorlat

National Economic Council                   Innovációs csereprogram V4 + Izrael keretben

Mobileye                                           Nagyfelbontású térkép adatbázis, önvezető és vezetőtámogató járművek

Hebrew University of Jerusalem              Nanotechnológia, génkutatás, mesterséges intelligencia

GAV-YEM Negev Technology Park,         Szegedi ELI Science Park és a Ben Gurion Egyetem együttműködése

  Ben Gurion Egyetem

Ben Gurion Egyetem                            Zalaegerszegi tesztpálya, lézerfizikai kutatások

Tel-Aviv University                               Egyetemi technológiai transzfer rendszer kiépítése

BATM Advanced Technologies              Biotechnológiai, telekommunikációs, mezőgazdasági melléktermékek felhasználása

Israel Cyber Security Association            Hazai cyberbiztonsági kultúra kialakítása

Check Point Software                           Szofverbiztonsággal kapcsolatos oktatási elemek bekapcsolása

  Technologies Ltd                                 a Digitális Jólét Program tevékenységébe

T3 Technion Technology Transfer           Zalaegerszegi Tesztpálya, inkubáció

Egyéb: Sármellék-Tel Aviv légijárat indításának lehetősége; Hévízi gyógyturizmus, sport és rekreációs kezelések;

  kóser élelmiszeripari együttműködés vizsgálata

 

Juhász Vali írása

A cikk az Egység magazin 104. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.

 

 

Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 104. szám – 2018. március 6.

 

Megszakítás