Izrael-ellenes politikusok kerültek az amerikai szenátusba

A félidős választások egyik következménye, hogy a Demokrata Párt balszárnyához tartozó, erősen Izrael-ellenes képviselők is helyet kaptak az ország vezetésében.

Egyikük, Rashida Tlaib, egyenesen a PFSZ terrorszervezet lobogójába csavarta magát a győzelmét ünneplő összejövetelen. Tlaib szülei egy Rámállá közelében fekvő arab faluból vándoroltak Nicaraguába, majd onnan az Egyesült Államokba. A képviselőnő többször érvelt már az Izraelnek folyósított amerikai katonai segély ellen is, és rasszista államnak nevette Izraelt, melynek értékrendje eltér az Egyesült Államokétól, s így nem is méltó a segítségre. Tlaib a zsidó állam létjogosultságát is tagadja, ezért még a kétállami megoldás sem elfogadható számára, és természetesen a BDS-mozgalom támogatója.

Ilhan Omar

Minnesota államban Ilhan Omar, egy szomáliai származású, szintén muszlim jelölt nyerte a választást. Omar kampánya során még az Izrael ellenes bojkott ellen beszélt, “mert az hatástalan és akadályozza a párbeszédet”, ám beiktatása után már a BDS támogatójaként lépett fel. Győzelmét követően szóvivője a Muslim Girl című lapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy “Omar hisz a BDS-mozgalom küzdelmében és támogatja azt, továbbá azért dolgozik, hogy a BDS támogatását ne korlátozhassák törvényekkel. Ezzel együtt nem biztos abban, hogy a mozgalom tevékenysége hosszú távú eredményeket hoz”.

Omar kritizálta az Egyesült Államok nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetését is, mert meglátása szerint “Izrael egy apartheid állam” és “Ivanka Trump Jeruzsálem véráztatta földjén állva” avatta fel a nagykövetség épületét.” Egy Twitter-üzenetében pedig a következőket írta: “Izrael hipnotizálja a világot. Allah ébressze fel az embereket, hogy meglássák Izrael gonosztetteit”.

zsido.com

Forrás: Arutz7

 

  • Küldés emailben