Izrael csontvelőfutárát a vírus sem állíthatja meg

Misel Zrian életmentő munkáját nem könnyíti meg a légi közlekedés leállása. A futár kénytelen üres repülőtereken aludni és még a gyerekeivel sem találkozhat hónapok óta.

Zrian az egyik legnagyobb izraeli egészségügyi alapítvány, az Ezer Micion alkalmazásában áll, és az a feladata, hogy akár a világ legtávolabbi pontjáról is csontvelőt szállítson a transzplantációra váró betegek számára. Amióta életbe léptek a járvány miatt bevezetett korlátozások, Zrian csak rendkívüli nehézségek árán, bonyolult szervezést követően és sok kreativitással képes teljesíteni feladatát, mivel a polgári légiközlekedés szinte teljesen leállt és számos ország lezárta a határait a külföldiek előtt.

„Hatalmas küzdelem ez, de mindig az jár a fejünkben, hogy ha a páciens nem jut hozzá a csontvelőhöz, akkor meghal” – mondta Bráchá Zisser, a világ legnagyobb zsidó csontvelődonor-nyilvántartásával rendelkező alapítvány igazgatója.

A csontvelő transzplantációra várakozó – általában rákos – betegek olyan donor adományát fogadhatják csak el, akivel a genetikai térképük hasonlóságot mutat, így a megfelelő csontvelő fellelése gyakran nemzetközi összefogást igényel. Emellett nagyon fontos a megfelelő időzítés is. Az átültetési folyamat kezdetén a beteg saját csontvelejét eltávolítják, és ezt 72 órán belül pótolni kell, különben bekövetkezik a legrosszabb.

Normális esetben a csontvelő szállítása nem okoz gondot, még távoli helyekről sem. Most azonban, a korlátozások miatt nehéz helyzetbe kerültek mind a donorokkal, mind a betegekkel foglalkozó intézmények, szerte a világban. A közelmúltban egy olasz katonai repülőgépet kellett igénybe venni, hogy egy két éves, Rómában kezelt pácienshez eljusson a Törökországban adományozott csontvelő. Németország, Olaszország és az Egyesült Államok speciális átvevőhelyeket alakított ki katonai támaszpontjain, hogy a futároknak ne kelljen a polgári repülőtereket használniuk.

Amikor az Izraelbe irányuló légi forgalom a minimumra csökkent, az Ezer Micion küldeményeit teherszállító repülőgépeken küldték az Egyesült Államokba, vagy európai úti cél estén Belgiumba, s onnan tovább a rendeltetési helyre.

Zrian, az alapítvány amerikai küldeményeit szállító futárja március közepén egy rövidnek gondolt útra indult. Amikor visszatért Izraelbe, már egy 14 napos karantén várta s nem léphetett az országba. Ekkor az Ezer Micion vezetése az Egészségügyi Minisztériumhoz és a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz fordult, hogy engedélyezzék a férfi belépését Izraelbe. Ezt azzal a feltétellel hagyták jóvá, ha Zrian a karantén ideje alatt nem hagyja el a repülőteret.

Ezt követően a futár a reptéri váróban aludt, hol Izraelben, hol pedig Egyesült Államokban, miközben továbbra is szállítja az életmentő küldeményeket. Amerikában a repülőtéri gyorséttermekben étkezik, a Ben-Gurionon azonban komolyabb fogásokkal látják vendégül.

A legnagyobb probléma, hogy nem mehet haza. A 47 éves férfinak két kamasz fia van, akiket már több mint hetven napja nem látott. A felesége különleges engedély birtokában meglátogathatja őt a repülőtéren.

A járvány kitörése óta Zrian már több mint ötven szállítmányt kézbesített. Gyakran ő az egyetlen utas a fedélzeten, és a repülőtereken sem igen találkozik másokkal. Van, amikor a célállomáson marad éjszakára és a váróban alszik, máskor a repülőjáratokon éjszakázik –  legutóbb például hat egymást követő éjszakát töltött a levegőben. „Hiányzik a családom, de mivel transzplantációhoz szükséges küldeményt szállítok, tudom, hogy azt teszem, ami helyes” – mondta a férfi.

Nemrégiben Oslo volt az úti cél. Először Belgiumba repült egy teherszállító repülőgépen, ahol várt rá valaki, aki 14 óra alatt, gépkocsival vitte volna a csontvelőt Norvégiába. Segítőkész pilóták segítségével azonban megszervezték, hogy közvetlen járaton, személyesen vigye el a küldeményt Oslóba, így értékes órákat sikerült nyerni.

Visszafelé azonban már nem volt ilyen szerencsés. Először Frankfurtba kellett eljutnia, majd onnan New Yorkba repült, ahol helyet kapott egy Izraelbe induló járaton.

Zrian arra a legbüszkébb, hogy a lehetetlen légügyi helyzet dacára, egyetlen küldemény sem érkezett célba a transzplantáció által megkövetelt, szoros határidő lejárta után.

 „Mindig az jár a fejemben, hogy életeket mentek. Ezért mindent kész vagyok megtenni” – mondta.

zsido.com

Forrás: Ynet

 

  • Küldés emailben