Izrael a saját szélsőségesei ellen is fellép – törvényt módosítana a kormány

Az elmúlt hét eseményei után az izraeli kormányzat úgy döntött, hogy törvénymódosítást kezdeményez a Kneszetben. A változtatás lehetővé tenné, hogy a szélsőséges zsidó szervezeteket is terrorista csoportoknak nyilvánítsák, és úgy is kezeljék őket.

Beszámoltunk róla, hogy néhány napja zsidó szélsőségesek, akiket Benjamin Netanjahu terroristáknak nevezett, rágyújtották a házat egy palesztin családra, egy kisgyerek meghalt. Előtte egy zsidó férfi a jeruzsálemi melegfelvonulás résztvevőire támadt. Egyik áldozata, egy 16 éves lány belehalt a sérüléseibe a hétvégén. Mindezek után zéró toleranciát hirdetett a terrorizmus és a gyűlölet-bűncselekmények ellen Benjamin Netanjahu.

A kabinet létrehozott egy különbizottságot, amit a védelmi miniszter, Moshe Ya’alon vezet, tagja még a közbiztonsági és az igazságügyi miniszter. Az a feladatuk, hogy megtegyék a szükséges javaslatokat a hasonló események elkerülése érdekében.

Máris az asztalra került egy törvénymódosítás, amely szigorúbb minősítést alkalmazna a szélsőséges zsidó szervezetekre. Az eddigi „jogellenes csoport” helyett megkapnák a „terrorszervezet” besorolást, és mindazt, ami ezzel jár. Például a sokat vitatott „mérsékelt fizikai erő” alkalmazását a kihallgatások során, ha terrortámadás gyanúja merül fel. Ezt jelenleg palesztin gyanúsítottak ellen tilos hasonló helyzetben alkalmazni, tehát a kormány igen keményen lépne fel a zsidó szélsőségesekkel szemben. Szóba jött még az ügyvéddel való kapcsolattartás korlátozása és az előzetes letartóztatás lehetséges idejének meghosszabbítása is – derül ki a ynetnews.com cikkéből.

A Shin Bet, a belbiztonsági szervezet közölte: csaknem az összes „saját” radikális aktivistát ismerik.

Kép: timesofisrael.com

 

 

  • Küldés emailben