A hét kérdése: az áldozatot kell előbbi ellátni vagy a legsúlyosabb sérültet, aki a merénylő?

Az izraeli társadalomban nagy megütközést keltett az állami mentőszolgálat, a Mágen Dávid Ádom (Vörös Dávidcsillag) közleménye, melyben leszögezik, hogy egy terrortámadás helyszínén mindig a legsúlyosabb állapotban lévő sérültet kell ellátni, még abban az esetben is, ha az illető éppen a merénylet elkövetője. Az ultraortodox közösség által fenntartott Zaka mentőszolgálat vezetője, Jehuda Mesi Záháv szerint egy merénylet esetén előnyt kell élvezniük az áldozatoknak, függetlenül sérülésük komolyságától.

„A helyzetet megkönnyíti, hogy addig tilos a sérült terroristát megközelítenünk, amíg egy rendőrségi tűzszerész nem ellenőrizte, hogy nincs-e robbanószerkezet a testére erősítve. Ez időt hagy arra, hogy megkezdjük az áldozatok ellátását.” – nyilatkozta Záháv. Az egészségügyi minisztérium etikai bizottságának elnöke, Juvál Cherlow rabbi szerint, ha minden kétséget kizárólag egyértelmű, hogy ki a terrorista és ki az áldozat, akkor az áldozat ellátást kell először megkezdeni.

Izrael a legjobb húszban

Az ENSZ legújabb, életminőséget kutató felmérése szerint a világ 188 országa közül Izrael az előkelő 18. helyet szerezte meg. A kutatás az adott ország gazdasági teljesítményét, az egészségügyi rendszer állapotát, az oktatás színvonalát, a várható átlagos élettartamot  és az egy főre jutó nemzeti összterméket vette figyelembe. Izrael olyan jóléti államokat előzött meg, mint Luxemburg, Japán, Belgium, Franciaország vagy Ausztria. Magyarország a 44. helyet érte el. A listát hagyományosan Norvégia vezeti, majd Ausztrália, Svájc, Dánia és Hollandia következik. Izrael szomszédai közül Libanon a 67., Jordánia a 80., Egyiptom pedig a 108. helyre került. A felsorolást a háború sújtotta afrikai országok zárják.

Szomorú mérleg

A már három hónapja tartó terrortámadások eddigi mérlege: összesen 22 halott, 252 sebesült, ami a 2225 kő- és gyújtóbomba dobálás és 169 egyéb támadás következménye. A számok folyamatosan növekszenek.

A hét legszörnyűbb merénylete a fővárosban történt, ahol a híres, hárfa alakú hídhoz közel egy arab merénylő a gépkocsijával a buszmegállóban várakozók közé hajtott. Miután 11 embert elgázolt, egy baltával a kezében ugrott ki az autójából, hogy további áldozatokat szedjen. Erre azonban már nem volt lehetősége, mert egy járókelő agyonlőtte önvédelmi fegyverével. A legsúlyosabb állapotban egy másfél éves kisfiút szállítottak kórházba, akinek egyik lábfeje kis híján leszakadt a gázolás során. Sajnos többórás műtéttel sem sikerült megmenteni a lábát. Mahmud Ábász nem volt hajlandó elítélni a támadást és a „jogos népi ellenállás” egyik epizódjaként utalt rá.

Szombaton az Izrael központjában fekvő Ráánáná városban támadt járókelőkre egy terrorista. Egy személy súlyos, két további könnyebb sérülést szenvedett. A késelés után az elkövető egy közeli házba menekült, ahol a kiérkező rendőrök letartóztatták.

540094724
A jeruzsálemi autós merénylet helyszíne
A Jeruzsálem és Tel-Aviv között fekvő Modiinban egy építkezésen dolgozó arab munkás támadt  késsel zsidó kollégáira, kettőjüket megsebesítve. Végül a többi helyszínen dolgozó földre teperte, majd átadta a rendőrségnek a merénylőt.

Ismét rakétát lőttek ki a Gáza-övezetből, mely Miflászim kibuc közelében, lakatlan területen csapódott be. A térségben megszólaltak a szirénák, de sem sérülés, sem anyagi kár nem keletekezett. Az izraeli légierő válaszképpen a Hámász létesítményeit támadta.

Mindeközben folyamatosan áramlik a háborús eszköz- és propagandaanyag Gázába és a Palesztin Hatóság által ellenőrzött területekre. Az asdodi kikötő vámhivatalában már röntgen készülékkel világítják át a szállítmányokat, mert a gyakran „humanitárius segélyként” érkező áru között fegyvereket, hamis egyenruhákat, éjjellátó távcsöveket, robbanószer előálításához szükséges alapanyagokat és uszító tartalmú propagandakiadványokat rejtenek.

A nehéz helyzet ellenére 2015-ben rég nem látott számú új bevándorló érkezett Izraelbe, elsősorban Franciaországból és Ukrajnából. A következő évben is sok ezer franciaországi zsidó érkezésére számítanak.

Palesztin nemzeti hős

Több forrás is megerősítette, hogy szombat éjjel izraeli légicsapás végzett Damaszkuszban az egyik legkegyetlenebb terroristával, Számir Kuntárral. A palesztin nemzeti hősként ünnepelt férfi 1979-ben ejtett túszul egy izraeli családot a tengerparti Náhárijában. Először az apával végzett, magy agyonverte áldozata négyéves kislányát. A család másik, kétéves gyermeke akkor halt meg, amikor a támadás elől elrejtőző édesanya véletlenül megfojtotta a sírni akaró lányát. A terrorista később egy rendőrt is megölt. Elfogása után közel 30 évet töltött börtönben. Végül 2008-ban, Libanonban elesett izraeli katonák holttestéért cserébe adták át a Hezbollah terrorszervezetnek, több társával együtt. Szabadulása után terrorista kiképzőként működött Szíriában. Érdekes módon a szíriai szunita ellenzék is örömét fejezte ki, sőt, voltak, akik még Izrael dicsértétől sem riadtak vissza a sikeres akció kapcsán.

Izraeli vs izraeli

Továbbra sincs bizonyíték a Dumában történt gyújtogatással és gyilkossággal vádolt „zsidó terroristák” ellen. A brutális módszerekkel vallatott és minden alapvető joguktól megfoszott fiatalok végre találkozhattak ügyvédeikkel, akik azonnali szabadon bocsátásukat próbálják elérni. Miután fény derült a titkosszolgálat módszereire és a vád megalapozatlanságára, tiltakozó tüntetést tartottak a belbiztonsági szolgálat vezetőjének otthona előtt.

3770700855
Tüntetés a titkosszolgálat vezetőjének háza előtt
Egy másik hír, ami nagy vihart kavart az izraeli belpolitikai életben: az Im Tircu nevű, jobboldali egyetemi diákszervezet kampányt indított az izraeli hadsereget támadó, a Palesztin Hatóság és európai nonprofit szervezetek anyagi támogatásával működő „Megtörjük a Csendet” nevű szervezet ellen.  A balodali alapítvány számos európai Izrael-ellenes konferencián tartott elődást, melynek során a hadsereget „állami terrorizmussal”, a katonákat pedig háborús bűncselekményekkel vádolta meg. Az Im Tircu kampányanyagában az árulóknak és besúgóknak nevezett aktivisták neve és fényképe is megjelent, melyet az érintettek jogellenes tartanak és félnek, hogy emiatt fizikai attrocitásban lesz részük. Tel-Avivban baloldali mozgalmak és pártok tüntetést szerveztek az izrael-ellenes aktivisták mellett, de felmérések szerint az izraeliek többsége elítéli a szervezet működését, és 53%-uk a betiltását is szívesen fogadná.

img646242
Netanjahu miniszterelnök Ávicháj Mandelblittel
Újabb vallásos zsidót neveztek ki fontos kormányzati pozícióba. Az új Moszad igazgató és az országos rendőrfőkapitány után a főállamügyészi hivatalt is ortodox zsidó tölti be ezentúl. A Benjámin Netánjáhu miniszterelnök és Ájelet Sáked igazságügyminiszter által is támogatott Ávicháj Mandelblit korábban katonai főügyészként és kormányzati titkárként dolgozott.

Megszakítás