Itáliai utazás: érdemes megnézni az ősi zsidó emlékeket is

Ha Olaszországba utazik valaki nyaralni és nem kizárólag az ismert látnivalókat keresi, akkor érdekes programot kínál számára a zsidó katakombák felfedezése.

Érdemes ellátogatni például a dél-olaszországi kisvárosba Venosába, ahol a Római Birodalom idejéből származó zsidó katakombákat is találhatunk, de a korai középkorból is maradtak emlékek, például egy IX. században használt temető. A helyszín az Olaszországi Zsidó Örökségért Alapítvány felügyelete alá tartozik, amelyik szorosan együttműködik az állami, regionális  és tudományos intézetekkel. A projekt neve: Venosa, a dél zsidó fővárosa 2020.

A város kastélyában található egy állandó kiállítás, szintén a római korból származó, kőbe vésett zsidó feliratokból – olvasható a jewish-heritage-europe.eu útikalauzában. A katakombák dokumentálására, fejlesztésére nemrég 2,5 millió eurós összeget adott az olasz kulturális tárca. A puha vulkáni talajba vájt alagútrendszert 1853-ban fedezték fel, teljesen véletlenül.

Az ásatások során 75 feliratot találtak a falba vésve, görögül, latinul és persze héberül. Ezek mellett zsidó szimbólumok is feltűnnek a falakon, mint például a menóra, a luláv és a sófár.

Venosa 170 kilométerre keletre fekszik Nápolytól, ókori neve Venusia. A város az ókori Itália egyik fontos kereskedelmi csomópontja volt, a leletek alapján jelenős számú zsidó közösséggel, amely jól integrálódott a helyi társadalomba.

zsido.com

Kép: jewish-heritage-europe.eu

 

  • Küldés emailben