A német autógyár újra izraeli vállalatot választott a mesterséges intelligenciához tartozó területének fejlesztéséhez.

A szoftverfejlesztésben élen járó Anagoggal kötött fontos megállapodást a Porsche AG – jelentette be a német cég technológiai ügyekért felelős vezetője nemrég. Ezzel a befektetéssel a Porsche képes lesz folytatni a digitális átalakulást, és ennek eredményeként személyre szabott szolgáltatásokat kínálni – szerepelt a vállalat nyilatkozatában.

A 2010-ben alapított Anagog jelenleg 30 alkalmazottal működő startup cég, indulása óta jelentős összeget, közel 11 millió dollárt tudott összegyűjteni – derül ki az Times of Israel cikkéből. „Örömünkre szolgál, hogy az Anagogba történő befektetésünknek köszönhetően folytathatjuk a mobilitás területéhez kapcsolódó mesterséges intelligencia fejlesztését” – emelte ki Thilo Koslowski, a Porsche Digital részlegének vezetője. „A technológiai szektorban működő izraeli startup világ hatalmas mértékű tudáson és potenciálon alapszik. Izgatottan várjuk az újabb együttműködéseket” – tette hozzá.

Ahogy arról cikkünkben írtunk, a Porsche korábban is megbízott az izraeli szakemberek tudásában. Tavaly júniusban Lutz Meschke, a Porsche vezérigazgatója azt jelentette be, hogy cége az önvezérlésű technológia fejlesztésében számít a zsidó állam startup vállalkozásaira.

zsido.com

Kép forrása: Times of Israel

Megszakítás