Néhány nappal ezelőtt egy nagy csoport zsidó érkezett a Somron északi részén fekvő Szá-Nur romjaihoz, hogy ismét birtokba vegyék a 2005-ben, a gázai kivonulással egy időben kiürített zsidó falut.

A sok ezer rakétát és több hadjáratot eredményező gázai kivonulási program nem csak a Hamasz uralma alá került övezet zsidó lakosait érintette, hanem négy további, Dzsenin környéki zsidó települést is. Szá-Nur, Chomes, Gánim és Kádim lakóit is erővel kényszerítették otthonuk elhagyására, ám e területek nagy részét stratégiai fekvésük miatt nem adták át a Palesztin Autonómiának és jelenleg zárt katonai zónának számítanak.

Ez az adottság is hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt 15 évben többször is megpróbálták visszavenni a településeket. A napokban mintegy száz ember, férfiak, nők és gyerekek érkeztek a helyszínre Áriel Kallner (Likud) parlamenti képviselő vezetésével és bejelentették, hogy újraalapítják az elűzött zsidó közösséget. A csoporthoz húsz család, fiatal házaspárok és egyetemisták is csatlakoztak, köztük olyanok is, akik az eredeti Szá-Nur és Chomes lakosai voltak.

Az új lakók feltérképezték a területet és elkészítették az újjáépítés terveit mind Szá-Nur, mind Chomes számára. Ehhez a Somroni Területi Önkormányzat szakemberei nyújtottak számukra segítséget.

„Azért jöttünk ide, régi és új lakosok, hogy határozott üzenetet küldjünk a miniszterelnöknek: ellenezzük az evakuációt és a kivonulást, és szorgalmazzuk a múlt hibáinak kijavítását azáltal, hogy újjáépítjük a települést” – mondta Beni Gál, akinek 15 éve kellett elhagynia Chomest.

Az aktivistákkal tartó képviselő így fogalmazott: „Azért jöttünk ide, hogy építsünk, és ezt is fogjuk tenni. A szégyenletes kivonulási határozat antiszemita törvény volt, mely megtiltotta a zsidók számára, hogy Izrael földjének bizonyos részein éljenek. Ideje visszavonni ezt a rendelkezést”.

Joszi Dágán, az önkormányzat vezetője, aki maga is a kivonulás áldozata volt, hivatalos kérelemmel fordult a kormányhoz, hogy engedélyezze a település újjáalapítását. „Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy támogassalak titeket. Máig velünk élnek azok a szörnyű emlékek, amikor rendőrök és katonák erőszakkal telepítették ki társainkat innen, akik csupán azért küzdöttek, hogy ez a terület izraeli fennhatóság alatt maradjon. Vissza fogunk térni a Somron északi részébe, Gánimba, Kádimba, Chomesbe és Szá-Nurba, mert ez a helyes lépés, különösen manapság, amikor már egyetlen ember sincs az országban, aki továbbra is azt mondaná, hogy jó döntés volt evakuálni ezeket a településeket. Ez egy emberiség elleni és cionizmus elleni bűn volt. Le kell törölnünk ezt a Káin-bélyeget az izraeli történelemről.” – jelentette ki Dágán.

Az éjszaka során Szá-Nurba érkező csoportot másnap meglátogatta egy négy fős, Likud-képviselőkből álló küldöttség, melyet a kormánykoalíció elnöke, Máhluf Zohár vezetett. Zohár arra kérte az aktivistákat, hogy hagyják el a területet, mert azt a hadsereg ellenőrzi, és megígérte, hogy mindent megtesz ügyük előremozdítása érdekében a kormányfőnél. A helyszínre érkező Katherin Sitrit képviselő a következőt mondta: „A zsidó naptárban most kezdődött el kiszlév, hanuka hónapja. Ez a csodák időszaka. Remélem, hogy Isten segítségével meggyőzzük az izraeli kormány döntéshozóit arról, hogy ideje jóvátenni a tizenöt évvel ezelőtt elkövetett igazságtalanságot”.

Joszi Dágán személyesen fordult a Szá-Nurba érkezett képviselőkhöz: „Most az Önök térfelén pattog a labda. Azt várom, hogy Netánjánu miniszterelnök értesítsen: kiadhatom az építési engedélyeket az itt megjelentek számára, hogy ismét lakónegyed, óvoda, könyvtár és polgármesteri iroda épülhessen itt. Eljött az ideje, hogy kijavítsuk a múltban elkövetett hibákat”.

zsido.com

Forrás: Arutz7

 

 

Megszakítás