Fontos dokumentumokat fedeztek fel az egykori lodzi gettóval kapcsolatban. Bár a körülmények embertelenek voltak, a zsidó felnőttek mindent megtettek annak érdekében, hogy a gyerekek tanuljanak.

A Shem Olam Intézethez eljuttatott dokumentumok egy osztályteremről tanúskodnak, amit a gettó területén hoztak létre egy padláson a hivatalos oktatás betiltása után. A gettó iskolájában voltak vallásos írások és tankönyvek, amiket a tizenévesek oktatására használtak a náci megszállás idején – olvasható a ynetnews.com cikkében.

A dokumentumok százai között megtalálható például egy igazolás, amelyet egy 16 éves zsidó fiú, Schalom Besserman kapott arról, hogy elvégezte a gettó szabó szakiskoláját. A bizonyítványt az 1943-as tanév végén állították ki jiddis és német nyelven. Ez a dokumentum felhatalmazta a tulajdonosát, hogy a gettó textilgyárában dolgozzon. Ebbe az iskolába többnyire azok a gyerekek jutottak el, akiknek a szülei a gettót irányító zsidó tanácsban is benne voltak. Szabászatra, cipőkészítésre és faipari munkákra lehetett képesítést szerezni.

A hagyományos iskolákat 1941-ben zárták be, ezután jött létre a nem hivatalos oktatás, amelynek keretein belül írást, olvasást, judaizmust, héber nyelvet és más tárgyakat tanítottak. Ezeket a megmaradt szakiskolában nem lehetett.

A Shem Olam Intézet kutatásai szerint a dokumentumban szereplő 16 éves fiú és családja nem élte túl a holokausztot.

zsido.com

Kép: ynetnews.com

Megszakítás