Indul az Art Market Budapest – Izrael a díszvendég

Október 12. és 15. között rendezik meg a 7. Art Market Budapest (AMB) kortárs képzőművészeti vásárt, amely 24 ország 120 kiállítójával várja a látogatókat a Millenáris parkban. A rendezvény mintegy félszáz izraeli képzőművész bemutatkozására ad lehetőséget.

Az Art Market kiállítói idén négy kontinens több mint 500 művészének több ezer alkotását hozzák el Budapestre – jelentette be a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján Ledényi Attila, az AMB alapító-igazgatója. Mint hangsúlyozta: a vásár olyan tengeren túli kiállítók figyelmét is képes felkelteni, akik az Art Marketben és Budapestben látják annak lehetőségét, hogy betörjenek ez európai művészeti vérkeringésbe, ennek köszönhetően érkeznek kiállítók Ausztráliából, Mexikóból vagy Japánból is.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes hozzátette: az Art Marketet idén is a CAFe Budapest kortárs művészeti fesztivállal együttműködésben rendezik meg, a Fővárosi Önkormányzat stratégiai partnerségével. Mint felidézte, tavaly a vásár négy nap alatt 27 ezer hazai és külföldi érdeklődőt vonzott, jelentősen hozzájárulva a Budapest márka erősítéséhez.

A jövőre alapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő Izrael Állam ART.ISRAEL-ART.IS.REAL mottóval az Art Market és a CAFe Budapest díszvendége, erre a Lánchíddal szemben, a Széchenyi téren egy nagyszabású képzőművészeti alkotás is felhívja majd a figyelmet – árulta el. Szalay-Bobrovniczky Alexandra kiemelte: az Art Markettel közös cél a magyar fővárost a nemzetközi fotográfia egyik központjává tenni, ezért a képzőművészeti vásár önálló szekciójaként idén is megrendezik az Art Photo Budapest fotóművészeti vásárt.

Ebben az évben három kontinens kiállítói érkeznek Közép- és Kelet-Európa egyetlen fotóművészeti vásárára.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a CAFe Budapest operatív testületének elnöke a fesztivál legfontosabb képzőművészeti partnereként szólt az Art Marketről, az izraeli díszvendégség programjából pedig kiemelte többek között a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Capa Izraelben című kiállítását.

Josszi Amrani, Izrael Állam budapesti nagykövete felidézte, hogy Ledényi Attila tíz hónappal ezelőtt vetette fel az izraeli díszvendégség ötletét, és a nagykövetség rögtön támogatta azt. Ez az álom rövid idő alatt valóra vált, ahogy maga Izrael Állam is egy álom megvalósulásaként jött létre, amely ráadásul Budapesten született Herzl Tivadar fejében – jegyezte meg. A diplomata emlékeztetett arra, hogy Izrael egy ősi nemzet viszonylag fiatal állama; képzőművészetében is keverednek a legfrissebb kortárs vonulatok és a tradíciók.

Az Art Market és a CAFe Budapest során bemutatkozik Izrael fotó- és képzőművészete, zenéje, gasztronómiája, de tágabb értelemben a zsidó hagyományok is – számolt be Josszi Amrani.

Az Art Market Budapest mintegy félszáz izraeli képzőművész bemutatkozására ad lehetőséget, Ledényi Attila kiemelte Dana Levit és Ilit Azulajt, valamint Jozef Szemah performanszát. Az izraeli tematikát az Art Market számos kísérő kiállítása is megjeleníti.

Glázer Tamás, a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a megújulóban lévő Millenáris atmoszférája, egyedülálló építészeti adottságai révén különleges helyszínt tud biztosítani a régió legnagyobb képzőművészeti vásárának.

Izraeli vendégprogram az Art Market Budapesten

Az Art Market Budapest – Közép- és Kelet-Európa vezető nemzetközi művészeti vására – az izraeli kortárs művészeti színtér meghatározó alakjainak alkotásaiból egy egyedülálló kortárs művészeti válogatást mutat be.

 

Kiállító partnerek: Braverman Gallery, RawArt Gallery, ST-ART Gallery, P8 Gallery, Triangle Art Gallery, Israel Museum.

Helyszín: Millenáris B, C és D épület (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20)

Nyitvatartás: 2017. október 12-15.

(csütörtök 11:00-20:00, péntek 11:00-22:00, szombat 11:00-20:00, vasárnap 11:00-19:00)

Az Izrael Múzeum együttműködésében, az Art Market Budapest az alábbi alkotóművészeket mutatja be a vásár helyszínén:

DANA LEVY az Art Market Budapest 2017 díszvendége

ILIT AZOULAY az Art Photo Budapest 2017, a vásár fotó szekciójának díszvendége.

Az Art Market Budapest további kiemelt vendégművészei között lesz még KEREN GUELLER, RUTHI HELBITZ COHEN, ERAN SHAKINE

További közreműködő művészek között szerepel:

Shahar AFEK | Daphna ALON | Ron AMIR | Yaron ATTAR | Avner BEN- GAL | BOYAN | Lili COHEN PRAH-YA | Oren ELIAV | Mati ELMALIACH | Yevgeniy FIKS | Lali FRUHELING | Roey HEIFETZ | Eti JACOBI | KLONE | Zoltan KLUGER | Olaf KÜHNEMANN | Amir NAVE | Michel PLATNIC | Dan REISINGER | Tomer ROSENDHAL | Joseph SEMAH | Gil Marco SHANI | Nirit TAKALE | Dafna TALMOR | Lihi TURJEMAN | Carmela WEISS | Nevet YITZHAK | ZERO CENTS | Alexandra ZUCKERMAN

MTI/zsido.com

  • Küldés emailben