Újra működik a MAZSÖK

Újra működik a MAZSÖK

Több, mint egy éves várakozás után nyilvántartásba vette a Fővárosi Ítélőtábla a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) új kuratóriumát. A kuratórium nyilvántartásba vételét eddig öt korábbi, nem újraválasztott kurátor fellebbezése akadályozta.


bővebben
 

Honvédelem napja

Honvédelem napja

„Egymásért vagyunk, együtt kell tennünk hazánk biztonságáért, hogy gyermekeink, unokáink is megemlékezhessenek a múlt dicső időszakairól az idők végezetéig” – mondta beszédében dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára május 21-én a magyar honvédelem napján budapesti tartott megemlékezésen.


bővebben

Kik a legfontosabb rabbik Amerikában?

Kik a legfontosabb rabbik Amerikában?

Jehuda Krinsky rabbi továbbra is a három legbefolyásosabb amerikai rabbi egyike – derült ki a felmérésből. Az öt éve megjelentetett listát tavaly és tavalyelőtt a Lubavicsi mozgalomadminisztratív szervezetének élén álló Krinsky rabbi vezette, aki idén a második helyen végzett.


bővebben
 

Megkerültek az ellopott Tórák

Megkerültek az ellopott Tórák

Kisfiúk bukkantak rá játék közben azokra a Tóra tekercsekre, amiket múlt héten Cfát egyik százötven éves chábád zsinagógájából raboltak el. A gyerekek egy barlangban találtak rá a hat tekercsre, amik asztalterítõkbe voltak burkolva.


bővebben

Ókori olajgyár

Ókori olajgyár

Közel másfél évezredes olajprésre bukkantak Tel Aviv és Jeruzsálem között - adta hírül az Izraeli Régészeti Hivatal


bővebben
 

Titkok, rejtélyek, misztikum a ráckevei hétvégén

Titkok, rejtélyek, misztikum a ráckevei hétvégén

Elõször 2007 tavaszán rendeztek ebben a szállodában sábátont, azóta évente kétszer gyûlnek itt össze a feltöltõdésre, tanulásra és közös szombat-ünneplésre vágyók. Évrõl évre új témákkal ismerkedhetnek meg a résztvevõk. Ez alkalommal a zsidóság titkairól rántották le a leplet és rejtélyes témák között kalandoztak. Szóba kerültek a jeruzsálemi szentély titokzatosan eltûnt eszközei és a zsidó házasélet titkai is. Oberlander Baruch rabbitól sok más érdekfeszítõ téma mellett megtudhatták a résztvevõk, mi az igazság a vérvád ügyében. Faith Aser rabbijelölt számos misztikus téma mellett a megérthetetlen micvákat elemezte, Nógrádi Bálint egyik elõadásából pedig kiderült, vonatkozik-e az elektronikus postánkra a levéltitok,


bővebben

Izraeli kémet fogtak Törökországban?

Izraeli kémet fogtak Törökországban?

Egy török földműves leplezte le a feltételezett izraeli ügynököt, akinek holttestére a földjén bukkant rá. Az azonosítás könnyen ment, hiszen a kém „Israel” feliratú gyűrűt viselt a lábán. A feltételezett szuperkém ugyanis nem más, mint egy gyurgyalag, amelyet Izrael északi részén egy madár-megfigyelési program keretében gyűrűztek meg.


bővebben
 

Lág báOmer: Tábortûz, barbecue, tánc

Lág báOmer: Tábortûz, barbecue, tánc

A Duna-parti Rozmaring étteremnél hatalmas tábortûzzel és ínycsiklandó grillezett ételekkel várták a szervezõk a Lág báOmeri ünnepségre érkezõket.


bővebben

Egernek nem kell zsidó művész?

Egernek nem kell zsidó művész?

Eger kulturális életében nem kívánatosak a zsidó művészek, derült ki egy most nyilvánosságra került hangfelvételből.


bővebben
 

Tűz, tánc, grill: Lág báOmer

Tűz, tánc, grill: Lág báOmer

Idén május 10-re esik az omerszámlálás 33. napja, Lág báOmer ünnepe. Ilyenkor hagyományosan tábortüzekkel és vidám mulattsággal emlékezünk meg Rabbi Simon bár Jochájról, és arról, hogy ezen a napon szűnt meg a Rabbi Akiva tanítványai között pusztító járvány.


bővebben
A Rebbe szava  
A zsidó vezető fogalma
Kérdezd a Rabbit  
Disznóság!

Disznóság!

Újabb két - szinte provokatív- kérdés érkezett a Rabbihoz, amiket a szokásos tabumentes nyiltsággal válaszol meg. Vallásosok a nyilvánosházban? Sertéstenyésztés Izraelben? Az egyik kérd&ea
bővebben
Mindent a zsidóságról  
  • Kabbala és lélektan

    Köves Slomó rabbi egy nyolcrészes előadás sorozat keretében mutatja be a kabbala főbb alapelveit az emberi lélek működéséről, az isteni és állati-ösztön lélekről, a jó és a rossz viszony&aacu
  • Judaizmus gyorstalpaló - Zsidó Tudományok Szabadegyeteme

    Az itt hallható elődások mindegyike a Zstsz 2009 nyári szemeszterén hangzott el. (2009. augusztus 16-28). Az előadás sorozat a zsidó történelemmel, a Talmuddal, a zsidó joggal, a zsidó szokásokkal, a zsidó &eacut
A zsidó gondolkodásmód

A zsidó gondolkodásmód

Milyen üzenete lehet egy 3500 éves hagyománynak a huszadik század számára, a huszonegyedik század küszöbén? E könyv arra törekszik, hogy hidat verjen a zsidó nevelés és az egyetemi képzetts&eacut
bővebben

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: