Így fog kinézni a Sorsok Háza kiállítása

Relativizálás vagy bátor szembenézés várható a józsefvárosi múzeum kialakítás alatt álló koncepciójától? Hogyan tervez beszélni a Sorsok Háza a német megszállás előtti antiszemitizmusról, és mihez kezd a kollaboráció kérdésével? Miképp mutatja be a zsidó életet és értékeket, az embermentőket és a passzív tömegeket? Hogyan tervezi elkerülni a kollektív vádakat, ám közben nem hallgatni a korabeli állam felelősségéről? A Neokohn exkluzív betekintést nyert a Sorsok Házának kialakítási terveibe.

Munkaterv egy múzeumhoz

„A holokauszt magyarországi története összetett, szerteágazó, és főleg egyedi” – kezdi sorait a Sorsok Háza kialakításáért felelős történészi és kutatói bizottság tervezete, mely a tartalom kialakítása folyamatának jelenlegi állását mutatta be nemrég az IHRA (International Holocaust Remembrance Alliance – Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség) küldöttjei előtt Luxemburgban.

A magyarországi holokauszt bemutatásának dilemmáját úgy vázolja fel az irat, hogy „az ország második világháborús története – melyben először német szövetségesként, majd pedig megszállt nemzetként szerepelt – összetett narratívát eredményezett”, mely nem teszi könnyűvé Magyarország kategóriákba helyezését.

Ráadásul „számos fiatal diáknak csupán mérsékelt ismeretei vannak erről a megindító történetről”, ezért a múzeumnak „le kell fektetnie az alapokat és be kell mutatnia a kontextust ahhoz, hogy a látogatók megismerjék a teljes képet”, mindezt egy „egyedi, magyar” narratívában.

A dokumentum egyelőre egy olyan irat, amely szervezeti áttekintést ad, bemutatja a megközelítést, azonosítja a célközönséget, kifejti a Sorsok Háza által vállalt küldetést és célokat, illetve felvázolja azokat a leckéket és információkat, melyeket át kíván adni a látogatóknak.

A szövegből az is egyértelműnek tűnik, hogy az a pont, amikor már kiválasztásra kerültek a bemutatott tárgyak, elkészültek a kiállítási feliratok és filmek – mindez ráadásul a beérkezett vélemények figyelembevétele és további szakértők megkérdezése után – talán másfél év múlva jöhet csak el.

A Sorsok Háza 2018. szeptember 7-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

A magyar fiatalok elérése

A Sorsok Házának célközönsége a dokumentum szerint – minden megszólítható korosztály mellett – elsősorban a „magyar fiatalok, akiknek nincsen személyes élményük a 20. századi fontos eseményekről”. A múzeum ezen nemzedékek megszólításához egy „erős emberközpontú nézőpontot” kíván létrehozni, a következő célokkal:

  • a magyar fiatalok szellemi és főleg érzelmi érdeklődésének felkeltése
  • időtálló erkölcsi üzenetek átadása
  • a történelem fontosságának hangsúlyozása.

Ezen célok eléréséért a múzeum és oktatási központ a következő dolgokra tervez összpontosítani:

  • a gyermekáldozatok történetének elmondása
  • az egyéni nézőpontok és történetek kiemelése
  • a magyar zsidóság közösségi értékeinek és világnézetének holokauszt előtti, alatti és utáni bemutatása
  • a holokausztra adott zsidó válaszok és ellenállás sokszínűségének bemutatása Magyarországon és a németek által megszállt Európában
  • zsidó hagyományok és értékek átadása (pl. a tikkun olam, azaz a világ jobbítása, vagy a tanulás és a rászorulók megsegítése)
  • magyar embermentők történetének bemutatása, akik gyakran saját életük kockáztatásával segítettek a zsidókon.

A múzeum azt is hangsúlyozni fogja, hogy a holokauszt fiatal zsidó áldozatai később komoly hozzájárulásokat tehettek volna a magyar kultúrához, mint ahogyan azt olyan zsidó fiatalok tették, akik valahogyan megmenekültek a népirtás elől (pl. Andrew Grove, Avram Hersko, Andy Vajna).

Maradandó élmény keltése

A Sorsok Háza a magyar holokauszt főbb eseményeinek és jelenségeinek környezetét figyelemfelkeltő módon tervezi a múzeumlátogatók elé tárni: így például egy munkaszolgálatos tábor és az auschwitzi gyermekek barakkjának „újraépítésével”.

Ezekkel a helyszínekkel olyan élményeket kíván adni a múzeum, melyek a távozást követően is erősen megmaradnak a látogatókban.

A tartalom befogadását magas színvonalú technológia és interaktív elemek fogják segíteni mind az egyéni látogatók, mind pedig a csoportos látogatók számára, kiegészítve történelmi tárgyakkal és fényképekkel.

A múzeum a magyarországi holokausztot négy összekapcsolódó, ám mégis eltérő kontextusban tervezi bemutatni: a zsidó, a magyar, az európai és a nemzetközi történelem kontextusában.

Fotó: MTI

A Sorsok Háza úgy tervezi elérni, hogy a tartalom minden közönség – zsidók és nem-zsidók, magyarok és külföldiek – számára befogadható legyen.

A tervezet szerint fel kell ismerni, hogy egy túlélő másképp fogja átélni a múzeumi látogatást, mint egy mai magyar fiatal.

Ez egyedi kihívások és felelősségek elé állítja a múzeumot.

Ezen eltérések felismeréséből fakadóan a múzeum először is bemutatja azokat a vezérmotívumokat, melyek a szélesebb európai keresztény-zsidó örökséget képviselik.

A kiállítás ügyelni fog rá, hogy ne bagatellizálja vagy politizálja át a moralitás és felelősség nehéz kérdéseit, mikor olyan témákról lesz szó, mint a cselekvés vagy a passzivitás választása, illetve a bűntettekben való részvétel vagy az ellenállás.

Ebben elismert helyi és nemzetközi történészek és kutatók javaslatait fogadják majd meg.

A magyar történet európai kontextusban történő bemutatása 

A múzeum a magyar zsidóság értékeinek és meghatározó jellegzetességeinek bemutatását kiemelt helyen kezeli.

A Sorsok Háza be akarja mutatni a magyar zsidó közösség „elképesztő szélességét és eltérő arcait” az 1860-as évektől Trianonon át a második világháborúig.

A magyar zsidó élmények leírásából nem maradhat el az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásának közösségi tapasztalatai, beleértve a numerus clausust és a második világháború előtti zsidótörvényeket.

A magyarországi eseményeket a múzeum európai és kelet-európai kontextusba helyezi: a dokumentum az európai fasiszta mozgalmakat egy vélt kommunista veszéllyel szembeni válaszként írja le, melynek része volt a polgári szabadságjogok elnyomása és az antiszemita törvénykezés.

A dokumentum nem titkolja el, hogy nehéz feladat úgy elmondani ezt a történetet, melyben a fő szereplők – az elkövetők, az áldozatok és az érdektelen többség – „nem arctalan tömegek egy távoli földön, hanem a fő közönség szülei, nagyszülei és honfitársai”.

A tervezet utal a magyar holokauszt megannyi ellentmondására: zsidóellenes törvények már a német megszállás előtt is voltak, ám a deportálások különösen gyorsak voltak, és a magyar hatóságok aktív részvételével történtek. Azonban a budapesti zsidóság nagyrésze túlélte az 1944. március 19-e és 1945. február 13-a közötti időszakot, és korábban is „biztonságban” érezhették magukat, bíztak az államban.

A múzeum ezért egy gondolatébresztő narratívát ígér, mely elkerüli a „fekete és fehér kép” adását – azaz az egyszerűsítéseket és általánosításokat.

Ez a narratíva bemutatja a 19. század során épült egymásra utaltság megtörését és a magát magyarnak valló zsidóság „elárulását” 1944-ben, nem hallgatva el eközben a tényt, hogy 1944-ben a magyar zsidóság nagy része még biztonságban élhetett.

Állandó kiállításában a múzeum a következő témákon tervezi végig kísérni a látogatókat: 1. a holokauszt előtti zsidó élet, 2. a közösségi élet, 3. a Trianon utáni zsidó élet sokszínűsége, 4. a zsidóellenes törvények, 5. a zsidó válaszok, 6. a munkaszolgálat, 7. a végső megoldás, 8. élet és halál a táborokban, 9. az auschwitzi gyermekbarakk, 10. a budapesti gettó, 11. a budapesti zsidóság megmenekülése, 12. a magyar embermentők, 13. a világ reakciói, 14. a felszabadulás, 15. a zsidó élet újjáépítése, illetve 16. napjaink zsidó reneszánsza.

Egyedisége lehet még a Sorsok Házának, hogy a tervezet szerint hagyni akarja, hogy „a zsidó közösség elmondhassa saját történtét”, hiszen „a látogatók jelentős részének valószínűleg ez lesz az első és egyetlen alkalma, hogy találkozzon a judaizmussal”.

Fotó: MTI

Erkölcsi leckék átadása

A Sorsok Házának talán egyik legprovokatívabb újítása láthatóan a morális értékek melletti erős kiállás, ezeknek átadása a látogatóknak.

A múzeum deklaráltan „erkölcsi nevelést” is kíván adni, melynek feladatát nehezíti, hogy „olyan országban kell elmondanunk a holokauszt történetét, ahol az megtörtént – ahol a lakosok (vagy szüleik és nagyszülőik) valamilyen szinten érintve voltak az eseményekben”.

Ez azt követeli meg, hogy a bemutatott narratíva „autentikus, kiegyensúlyozott, jól dokumentált és minden közönség számára megközelíthető legyen”. A dokumentum szerint egyszerre kell elkerülni annak a benyomásnak a keltését, hogy Magyarország egyszerűen külső erők áldozta volt, illetve azt az üzenetet, mely a magyar társadalom egészét elítélné.

Utóbbi mögött az a felfogás is van, hogy a kollektív bűnösség vádja a kilátástalanság és a védekezés reakcióit is keltheti a látgatókban, és akadályozhatja, hogy elfogadják és internalizálják a történetet, illetve hogy tanuljanak belőle.

„Az emberek csakis akkor fogják megérteni a holokauszt összetettségét, ha nem ítéljük el általánosságban »a magyarokat«, és ha bemutatjuk a nemes viselkedést tanúsító emberek felemelő példáit”.

A dokumentum szerint „a 21. században életbevágó elfogadni Magyarország holokauszt alatti morális bukásainak nehéz igazságait” és megünnepelni a kevés, ellenálló magyarok „morális tartását”.

  • Küldés emailben