Tizenhét film vetítése mellett több kísérőprogram is várja az érdeklődőket november 24. és december 6. között.

A 9. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon (Zsifi) az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjei láthatók – olvasható a szervezők közleményében. Az idei válogatásban egyebek mellett Németországból, az Egyesült Államokból, Oroszországból, Ausztriából, Norvégiából, Izraelből és Magyarországról érkeznek alkotások. 

A program az Ellenállás című amerikai film vetítésével veszi kezdetét. A főszerepet Jesse Eisenberg (A közösségi háló, Szemfényvesztők) alakítja, de szerepel benne Röhrig Géza és Kerekes Vica is.

Műsorra tűzik egyebek mellett a Nevek dala című filmet Tim Roth és Clive Owen főszereplésével, a Humorista című cseh-orosz-litván életrajzi drámát, 39Queen című dokumentumfilmet vagy az Itt a vége című izraeli animációs sorozatot, amelyet egyben vetítenek a fesztiválon.

Kenesei Marcell fesztiváligazgató azt nyilatkozta: ahogy az elmúlt időszak sokak számára vált egyfajta útkereséssé, az idei Zsifi is egyfajta kísérlet lesz. „A fesztiválunk mindig is a közösségről, a nyitottságról és az összetartozásról szólt, s most, noha fizikailag nem tudunk majd együtt lenni, hisszük, hogy ezeket az értékeket az idei filmválogatásunk jól láthatóan megmutatja. Ha virtuálisan is, de a filmeken keresztül közös pillanatokat élünk át, közös élményeket szerzünk és megőrizzük a kapcsolatot egymással” – hangsúlyozta a fesztiváligazgató.

Jegyek november 12-tól válthatók a fesztiválra.

MTI/zsido.com

Megszakítás