A 2014-es gázai háborút követően 19 család hagyta el korábbi otthonát, a támadások által különösen sújtott Náchál Oz kibucot. Két évvel később 20 új család költözik a településre.

Ezek a családok bárhol választhattak volna maguknak lakóhelyet: északon, a Gálilban, délen, a Negevben, vagy az ország középső részén. Ők azonban éppen Náchál Oznak szavaztak bizalmat annak ellenére, hogy katonai szakértők idén nyárra is összecsapásokat valószínűsítenek a térségben.

Két új lakos, Micháel és Száfi Mágán egy Netánjá közeli mosávból érkeztek. „Dönthettünk volna úgy, hogy Izrael más vidékére költözünk, de számunkra az a legfontosabb, hogy egy barátságos helyen, barátságos emberek között éljünk. Sok más helyen is megfordultunk, de végül Náchál Ozt választottuk. Bár mérlegeltük a biztonsági helyzetet is, döntésünket alapvetően ideológiai okok vezérelték. Fontos számunkra a cionizmus, ebben hiszünk.” – mondta Száfi.

nahaloz

Noá és Gil Sáked Ofárimból érkezett három gyermekével a kibucba. „Tudatában vagyunk annak, hogy itt felmerülhetnek nehézségek, de az előnyök túlsúlyban vannak a hátrányokkal szemben. Az itt lakó emberek nagyon kedvesek. Úgy érezzük, egy olyan helyre leltünk, mely egész életünkre az otthonunk marad.”

Az első családok közvetlenül a háború után érkeztek, a legújabbak csupán néhány héttel ezelőtt. Jelenleg ideiglenes otthonokban élnek, hamarosan azonban elkezdik saját házaik építését.

Katonák Náchál Ozban
Katonák Náchál Ozban
Náchál Oz egy részlegesen privatizált kibuc, mely a zsidó nemzeti otthon megteremtéséért folytatott küzdelem egyik szimbólumává vált. 1951-ben alapították, s azonnal az Egyiptomból átszivárgó fejáddin terroristák célpontjává vált. Az elmúlt 16 évben több ezer rakéta- és aknatámadást érte a települést. 2014-ben itt vesztette életét a négy és fél éves Dániel Tragerman, amikor a házukat találat érte.

Az újonnan érkezettekkel együtt a kibucnak jelenleg 140 lakosa van. Elsősorban mezőgazdasági termeléssel foglalkoznak, de egy informatikai cég is működik a településen.

Forrás: ynet

Megszakítás