A holokauszt tagadását bűncselekménynek tekintjük – írta Mohammad Al Issa a washingtoni Holokauszt Múzeum vezetőjének címzett levelében.

Történelmi jelentőségű levélben emelt szót a holokauszt tagadása ellen a Muszlim Világliga vezetője. A történelem valójában pártatlan, nem számít, hogy a hamisítók milyen erősen próbálják meghamisítani vagy manipulálni – írta a szaúdi származású Mohammad Al Issa levelében, melyet a washingtoni Holokauszt Múzeum igazgatójának címzett a Nemzetközi Holokauszt Emléknapot megelőzően.

„Épp ezért a holokauszt bármilyen jellegű tagadását vagy következményeinek lekicsinyítését olyan bűncselekménynek tekintjük, amely a történelmet igyekszik torzítani, valamint a meggyilkolt ártatlan lelkek méltóságát bántja. Mindemellett mindannyiunkat sért; tekintettel arra, hogy ugyanabban az emberi lélekben és szellemi kötelékekben osztozunk” – közölte Al Issa, aki azt is jelezte, hogy legközelebbi amerikai útján személyesen is látogatást tenne az amerikai múzeumban.

A szaúdi tisztségviselő úgy fogalmazott, hogy „ezt az emberi tragédiát a gonosz nácizmus hajtotta végre”, továbbá azt írta: „mélyen együtt érzünk a holokauszt áldozataival, ez a történet mélyen megrázta az emberiséget és olyan borzalmas eseményeket okozott, amit egyetlen tisztességes vagy békeszerető ember sem tagadhat vagy bagatellizálhat”.

Robert Satloff, a Washington Institute for Near East Policy igazgatója a médiának elmondta, hogy decemberben személyesen is találkozott Mohammad Al Issaval, akinek kinevezésével szerinte egyértelműen üzenni kívántak a nyugati világnak. Az amerikai kutatóintézet vezetője szerint az eddig főként antiszemita és gyűlöletkeltő megnyilvánulásairól híres muzulmán világszervezetet más irányba terelhetik a jövőben; és Szaúd-Arábia új koronahercegének, Muhammad bin Salman kérésének megfelelően szakítani próbálhatnak az eddig uralkodó radikális nézetekkel.

zsido.com

 

Megszakítás