És megnyugodott a bárka a hetedik hónapban, tizenhetedik napján a hónapnak, az Árárát hegységén. (1Mózes 8:4)
A Noách hetiszakasz beszámol az emberiség egyik legnagyobb közös történelmi élményéről, az egész világot elborító özönvízről. Miután 150 napon át esett az eső, és a föld alól is feljött a víz, elborítva az egész földet és csaknem teljes egészében megszüntetve a földi életet, a hajó végre megfeneklett, majd a föld felszáradt, és az emberiség, valamint az állatok elhagyták az egy éven át az otthonukul szolgáló vízi járművet, hogy újra benépesítsék a földet.
Mivel a Tóra nem beszél arról, hogy ez a fából készült alkotmány bármiféle belső szentséget képviselt volna, nem meglepő, hogy Noách (Noé) egyszerűen otthagyta, miután teljesítette a szerepét. Az ember azonban kíváncsi, és időnként felröppennek hírek arról, hogy megtalálták az „igazi Noé bárkáját”.
Bár feltételezhető, hogy a több ezer évvel ezelőtt használt, fából készült szerkezet nem őrződött meg a mai napig, a Talmud és a midrás is beszél arról, hogy ezer évvel az özönvíz után még létezett.
A Királyok második könyve beszámol arról, hogy Szánhériv asszír uralkodó Ninivében élt, miután a hadserege megsemmisült Jeruzsálem ostroma során:
Erre elindult, elment és visszatért Szanchérib, Assúr királya és maradt Ninivében. S történt, midőn éppen leborult istenének, Niszróchnak házában, megölték őt karddal fiai, Adrámmélech és Sarécer, és ők Arárát országába menekültek; s király lett helyette fia, Észar-Chaddón. (II. Kir. 19:36-37)
A Talmud (Szanhedrin 96a) azt mondja, hogy a „niszroch” szó kapcsolatban áll a „neszer” – gerenda szóval, és arra a gerendára utal, mely Noé hajójából származott. Amikor Szanhériv rábukkant egy gerendára, azt mondta: „Ez lehetett a nagy istenség, mely megvédte Noáchot a vízözön idején”. Ezután istenségként imádta a fagerendát: „Ha csatába megyek, és győzedelmeskedem, két fiamat mutatom be előtted áldozatként.” A fiai meghallották ezt az esküt, és ekkor döntötték el, hogy megölik őt.
Érdekes módon Josephus Flavius is azt mondja a zsidók történetéről írott művében, hogy tudja, hol található a hajó, és korábbi történészeket idézet, többek közt a III. századi, káldeus Berozuszt, akik arról számoltak be, hogy az emberek amulettként használták a gonosz erők és rontások elhárítására a bárka darabjait.
Ugorjunk egyet az időben. Nem egészen kétszáz évvel Szánhériv uralkodása után vagyunk, a purimi történet idején. Hámán, Áchásvéros király gonosz főminisztere, a zsidók gyűlölője hatalmas akasztófát építtetett, hogy azon végezzen a zsidó Mordechájjal. A midrás (Jálkut Simoni, Eszter, 1056) elmeséli, hogy Hámán tíz fiából az egyik azért a tartományért volt felelős Áchásvéros király 127 tartományra rúgó birodalmában, ahol Noé bárkája volt. Ő adta a megfelelő méretű, 50 könyök széles gerendát az ősi vízi járműből apjának az akasztófa elkészítéséhez.
Dávid király zsoltáraiban olvashatjuk:
Emlékét szerzette csodatetteinek, kegyelmes és irgalmas az Örökkévaló. (Zsolt. 111:4)
Vagyis az Örökkévaló meghagyja az emberek számára csodatettei emlékét, hogy dicsérhessék őt értük. A magyarázatok szerint ez az oka annak, hogy a fából készült hajó darabjai nem rothadtak szét, hanem megmaradtak, hogy emléket állítsanak e nagy csodának. Isten szándékosan rendezte úgy, hogy a hajó egy hosszú gerendája a gonosz Hámánhoz kerülhessen, mivel végül őt magát akasztották fel rá, a zsidó Mordecháj pedig megmenekült. Éppen azáltal a fa által menekült meg ismét a zsidó nép, mely fadarab által az emberiség is túlélhette az özönvizet.
zsido.com
Forrás: chabad.org
A Noáchról szóló videó megtekintéséhez kattintson ide.