4000 adag étel a rászorultaknak, szállás, felkészülés az ünnepekre.

A floridai Naples városában nincs túl nagy választék kóser élelmiszerekből, nincsenek kóser üzletek vagy éttermek.  Az Irma hurrikán támadása után azonban szinte semmilyen ennivaló sem maradt a városban. „Az emberek áram nélkül maradtak, elvesztették mindenüket. Nálunk is elment az elektromosság, szerencsére épp most kaptunk valakitől egy kis generátort és üzemanyagot. A házunk teteje beszakadt és sok kárunk keletkezett. De most az a feladatunk, hogy másokon segítsünk.” – jelentette ki Fishel Zaklos rabbi, akik feleségével, Ettie-vel a naplesi chábád-központot vezeti.

„Kedden 500 adag ételt készítettünk. A kertben sütöttük meg az ételeket. Volt, aki velünk evett, volt, aki elvitte. Aki nem tudta elhagyni a házát, annak kiszállítottuk. Gyakorlatilag mindenből kifogytunk. Egy kóser élelmiszereket forgalmazó cég sietett a segítségünkre, most az ő szállítmányukat várjuk.” – tette hozzá.

Eddig több mint húsz áldozatot szedett a hurrikán, emberek milliói maradtak áram nélkül, miközben trópusi meleg szakadt Dél-Floridára. Az állam száz chábád-központja megnyitotta kapuját a fedél nélkül maradtak számára, meleg ételt és szállást nyújtva a rászorulóknak. Azokon a helyeken, ahol a chábád-ház egyben átvészelte a hurrikánt, ott a rabbik megnyitották a légkondicionált szobáikat szomszédaik előtt, akik áram nélkül a forróságtól is szenvedtek. Vendéglátóiknál feltölthették telefonjaikat, hűtött italokat kaptak és lelki támogatásban is részesültek.

„Hétfő este összesen 4000 ember evett a különböző chábád-központokban. Hihetetlen sok rászoruló van, és a számuk csak növekedni fog. Lake Worthban van egy központunk, ahol ipari méretű konyha működik. Ott ezer adag étel is készülhet naponta.” – mondta Mendy Gutnick rabbi, a west parklandi lubavicsi kirendeltség vezetője.

Az elkészült ételek elosztása és kiszállítása időbe telik, ezért a szervezők kóser éttermek és élelmiszerboltok hűtőkapacitását használják fel.

Floridában számos, időseknek otthont adó település található. Century Village-ben Yossi Goldblatt három gyermekével gondoskodik az ott lakókról. „Vannak, akik még mindig áram nélkül vannak. Sokan ki sem tudnak mozdulni, mert leállt a tömegközlekedés. Meleg ételt osztunk és társaságot biztosítunk az időseknek. Az idősebbek általában nem tartanak annyi élelmiszert otthon, mint a nagy családok, ezért hamar kifogytak mindenből. Azt pedig nem tudjuk, hogy mikor áll vissza az élelmiszerellátás.”

Külön kihívást jelent a floridai zsidóknak, hogy egy hét múlva beköszöntenek az őszi ünnepek. Az áramhiány miatt rengeteg élelmiszer ment tönkre a fagyasztóládákban, ezért nincsenek élelmiszer tartalékaik. Jelenleg hajóval próbálnak élelmiszert hozni New Yorkból.

„Azt is meg kell szerveznünk, hogy a zsidók méltó módon köszönthessük az ünnepeket, hiszen a chábád-központok jelentős része súlyosan megrongálódott a hurrikán miatt. Ezen kívül gondoskodnunk kell az ünnepi lakomákról is.” – mondta Gutnick rabbi.

Zaklos rabbi az önkéntes segítők önfeláldozását is méltatta: „Az ő gyakorlati és erkölcsi támogatásuk nélkül nem sokra mentünk volna. Nem csak a segítségük volt nélkülözhetetlen, hanem a lelkesedésük is”.

Forrás: Chabad.org

Megszakítás