Hogyan lehet egy év alatt négy új évet ünnepelni?

A zsidó naptár – sok egyéb különlegessége mellett – több újévvel is büszkélkedik. Az egyiket, elul hónap elsejét, épp csak mostanában hagytuk el, és már közeledünk a következőhöz, tisri hó elsejéhez.

A zsidó idő akkor alakult ki, amikor Isten a teremtés előtti káoszba rendet hozott. Először a világosságot és a sötétséget választotta szét egymástól, megteremtve a napokat és az éjszakákat. Ezután a nagyobb egység, a hét következett a teremtés hét napjával, a munka és a pihenés szétválasztásával. Az Egyiptomból való kivonulás idején rendelte el Isten az újhold megünneplését, és ez adja a hónapok és az évek ciklikusságának alapját. Ezt a ciklikusan visszatérő, nagyobb időegységet töltik meg az ünnepek és az időhöz kötött parancsolatok. Annak érdekében, hogy bizonyos parancsolatokat mindenképpen a saját, rendelt idejükben teljesítsünk, négy újévet vezettek be bölcseink, melyek viszonyítási pontokként szolgálnak az évek során. Ahhoz például, hogy a termésből adandó tizedet biztosan a megfelelő időpontban számolják, szükség volt egy mezőgazdasági újévre, ami alapján egyértelmű, hogy a termés melyik évhez tartozik, vagyis mikor kell tizedet adni belőle.

A továbbiakban – két újév között majdnem félúton – ezt a négy újévet mutatjuk be.

Tisri 1.

Ez a legáltalánosabban ismert és leglátványosabban megtartott újév, ros hásáná, az év feje. Érdekesség, hogy nem a világ teremtésétől, vagyis a bibliai első naptól, hanem az ember megteremtésétől, tehát a hatodik naptól számítjuk a világ korát, hiszen anélkül, hogy a világban annak változását és az idő múlását felfogni képes ember élne, nem is definiálható az idő múlása. A Tóra (M.IV 29:1) a kürtharsogás napjának nevezi ros hásánát, mely, amellett, hogy a végül az engesztelés napjába torkolló tíz bűnbánó nap kezdete, még más jelentőséggel is bír. Ez a nap például a hetedik, smitá év kezdete. A Tóra szerint minden hetedik évben parlagon kell hagyni a földeket, és csak azt szabad összegyűjteni, amit a föld magától is terem (de hasznot nem szabad húzni belőle):

Ha bementek az országba, melyet én nektek adok, akkor tartson a föld szombatot az Örökkévalónak. Hat éven át vesd be meződet és hat éven át messd meg szőlődet és takarítsd be termését. A hetedik évben azonban szombati nyugalom legyen a föld számára, szombat az Örökkévalónak; meződet ne vesd be és szőlődet ne messed meg. Aratásod utónövését ne arasd le és metszetlen szőlődnek bogyóit ne szüreteld le; szombati nyugalom éve legyen a föld számára. És legyen a föld szombatjának termése nektek eledelül; neked, szolgádnak szolgálódnak, béresednek és lakódnak, kik nálad tartózkodnak; meg barmodnak és a vadnak, mely országodban van, legyen minden termése eledelül. (M.III. 25:2-7)

Ugyanígy, minden hetedik smitá év után egy jovel év következik, ez az ötvenedik év, amikor minden földtulajdon visszaszáll az eredeti tulajdonosára, és felszabadítják a zsidó rabszolgákat. Ebben az évben is érvényesek a smitá földművelést tiltó törvényei:

És számlálj magadnak hét évhetet, hét évet hétszer, hogy legyenek neked a hét évhét napjai: negyvenkilenc év. Akkor szólaltasd meg a riadás harsonáját a hetedik hónapban, a hónap tizedikén; az engesztelés napján szólaltassátok meg a harsonát egész országotokban. És szenteljétek meg az ötvenedik évet, hirdessetek szabadságot az országban minden lakójának; jovel az, az legyen nektek és térjetek vissza, kiki az örökségéhez és ki-ki az ő családjához térjetek vissza. Jovel az, az ötvenedik év legyen nektek, ne vessetek és ne arassátok le utónövéseit és ne szüreteljétek le metszetlen szőlőjét. Mert jóvel az, szent legyen nektek; a mezőről, egyétek termését. (M.III. 25:8-11)

(Megjegyzendő, hogy mindkét micva csak Izrael Földjére vonatkozik, a smitát ma is megtartjuk, a jovel évet csak akkor, ha majd felépül újra a jeruzsálemi Szentély.)

Ezen kívül a Szentélyben szolgálatot teljesítő, földtulajdonnal nem rendelkező lévi törzs tagjainak szánt máászert, vagyis tizedet, a trumát, azaz a kohénoknak járó részt, valamint a Jeruzsálemben elfogyasztandó máászer sénit, második tizedet is ehhez a naphoz viszonyítva számolták ki a Szentély idejében a termények meghatározott csoportjaiból.

Svát hó 15. – tu bisvát

Ez a nap a fák újéve. Mezőgazdasági szempontból nagy jelentőséggel bír, mivel ez jelzi a fordulópontot bizonyos, szintén csak Izrael Földjére vonatkozó, agrikulturális micvák tekintetében, nevezetesen a fák életkorának kiszámításában, melyre az orla meghatározásához (a fa első három évben hozott termése) van szükség. Emellett a fent is említett tized számításához is szükség van erre a meghatározott fordulópontra a gyümölcsökből adott tizedhez. Tu bisvát az idők során kisebb ünnepnappá, afféle jeles nappá vált, melyet gyümölcsök, elsősorban Erec Jiszráel terméseinek fogyasztásával, más szokások szerint 15-féle gyümölcs fogyasztásával ünneplünk meg.   

Niszán 1.

A zsidó naptár harmadik újéve niszán hónap elseje. Niszán az egyiptomi fogságból való megszabadulás és a nemzetté válás hónapja a zsidók számára, a Tóra parancsolatai szerint pedig ez az első hónap, „a hónapok elseje”, ahogyan a Tóra fogalmaz. A zsidó ünnepeket az Egyiptomból való szabaduláshoz való viszonyuk határozza meg, és a Tóra szerint a ros hásáná, vagyis az általánosan ünnepelt újév igen sajátos, egyedülálló módon a hetedik hónapra esik. Ez a többszörös számítási módszer tisztán elkülöníti a zsidó naptárt minden más nép kalendáriumától.

Niszán hónap elseje azon túl, hogy a hónapok és az ünnepek számításának kiindulópontjaként szolgál, egyben a királyok újéve is, vagyis akármikor is koronáztak meg egy királyt Izraelben, ez a nap lesz uralkodási éveinek fordulópontja. Ezen kívül még néhány jogi vonatkozása is van, melyek ma, hogy nem áll a Szentély, átmenetileg nem érvényesek.

Elul 1.

Az utolsó, negyedik újév elul hónap elseje. Az állatok újéve. Ahogy láttuk, tisri elseje és tu bisvát a különféle termések tizedének számításához ad támpontot, elul hónap elseje pedig a nyáj gyarapodásából adandó tized számításának kiindulópontja.

zsido.com

 

 

  • Küldés emailben