A böjtnapok fontos elemei a zsidóság mindennapi életének. Nagyrészt közösségi jellegűek, a törvényeket, hagyományokat, szokásokat kapcsolják egybe, másrészt segítik az elmélyedést a zsidó tudományokban és a vallásban. "A böjt arra való, hogy felrázza a szíveket, hogy kitáruljanak a magunkba tekintés kapui."(Rambam)

A böjt, azt tartják, katasztrófák esetén védelmet nyújthat a közösségnek. A források szerint azonban maga a böjt nem hárítja el a bajt és a veszélyt, hanem a bűnbánat, Ezért alakult ki az a szokás, hogy minden, a közösséget sújtó csapás miatt sófárt is kell fújni mindaddig, amíg az Örökkévaló meg nem könyörül.  A sófárfúvás befelé fordulásra szólít fel, hiszen a csapás az emberek gonosz cselekedetei miatt éri a közösséget, így elhárítani is csak a megtéréssel lehet.
"A próféták szavaiból kapott, parancs, hogy azokon a napokon, melyeken csapások érték őseinket, bőjtölni kell; a bőjtölés célja felserkenteni a szíveket, hogy keressék és meglássák a megtérés utjait, és hogy emlékeztessen a mi gonosz cselekedeteinkre és atyáink tetteire, amelyek olyanok voltak, mint a mi tetteink mostan, amiglen okozták nekik és nekünk mind e csapásokat.”  (Sulchan Aruch CXXI.1)
A biblikus időkben ezért szokás volt a böjt kezdetét sófárfújással jelezni. A böjtölők a földön ültek, durva szövetből készült ruhákat viseltek, port és hamut hintettek fejükre. Összeállították a bűnök listáját, és a bűnökkel kapcsolatos böjtöket és azok szabályait. Böjtölni kellett például földrengés, sáskajárás, árvíz, dögvész esetén. Később, a diaszpórában ezek a katasztrófák háttérbe szorultak, és helyüket inkább az egyénileg felvállalt böjtök vették át, például Jahrzeitek idején, fogadalom kiegészítése és egyéni katasztrófák megelőzése céljából.

Nem a böjtölés maga a lényeg… a böjt nem más, mint felkészülés a megtérésre." (Sulchan Aruch CXXI.1)

Támuz 17-e (Siváászár beTámmuz) sokszorosan is gyásznap a zsidó nép számmára. Öt csapás érte a zsidóságot ezen a napon (természetesen különböző években):  
 Mózes összezúzta a kőtáblákat,
 Jeruzsálem ostormának idején ezen a napon szűnt meg az állandó áldozat (churbán támid), mert nem volt már bárány, amit feláldozhattak volna.
 A rómaiak ekkor törték át Jeruzsálem falait a második Szentély idejében, 70-ben.
 Aposzthemosz elégette a Tórát…
 és bálványt állítottak a Szentélybe (feltehetőleg Antiochus Epiphanes uralkodása idején).

A Támuz tizenhetedikével kezdődő három hetes gyász leginkább az első Szentély közelgő pusztulására, emlékeztet. E napon napkeltétől böjtölünk a csillagok feljöveteléig; tilos az étkezés és az italfogyasztás.
 

Megszakítás